Kaliňák Lajčákra vár az új törvénnyel

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Októberben nyerheti el végső formáját az új állampolgársági törvény javaslata. A normaszöveg rég elkészült, már csak Miroslav Lajčák külügyminiszternek kell rábólintania, mondta a tegnapi kormányülés után Robert Kaliňák.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Októberben nyerheti el végső formáját az új állampolgársági törvény javaslata. A normaszöveg rég elkészült, már csak Miroslav Lajčák külügyminiszternek kell rábólintania, mondta a tegnapi kormányülés után Robert Kaliňák. A belügyminiszter szavai szerint Lajčák októberben fog dönteni. „Olyan törvényről van szó, amelynek az ország határain kívül is hatása van” – indokolta az egyeztetést Kaliňák. Lajčák szakértői csoportot hozott létre, amely szeptember végéig elkészíti a külügy észrevételeit. „Október első felében tájékoztatom a belügyminisztert az álláspontomról” – mondta tegnap Lajčák. Szerinte a megoldás az lenne, ha a szlovák és a magyar fél is tenne egy lépést hátra. „Hogy a döntést, legyen az bármilyen, ne az egyik vagy a másik fél győzelmeként tekintsék. Ugyanis itt az állampolgárainkról van szó” – fejtette ki Lajčák.

Kaliňák elmondta: belátható időn belül beterjeszti az új javaslatot. „Remélem, közeledünk a célhoz” – jegyezte meg. Kettős állampolgár ennek értelmében az lehet, akinek állandó lakhelye van a másik országban. „A legtöbb ország esetében ez alapfeltétel” – tette hozzá. Egyben reméli, hogy az új törvény visszaadhatja a szlovák állampolgárságot azoknak, akik nem voltak a 2010-es törvény célkeresztjében. Továbbra is veszélyesnek tartja azt a gyakorlatot, hogy egyes országok „megvárásra” osztják az állampolgárságot. (vps, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?