Kaliňák: Kevesebben haltak meg közúti baleset következtében

Pozsony |

<p>Tavaly halt meg a legkevesebb ember közúti baleset következtében az önálló Szlovákia 1993-as létrejötte óta &ndash; tájékoztatott pénteki sajtótájékoztatóján Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter.&nbsp;</p>

Vele együtt Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter, Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány ás annak helyettese, Ľubomír Ábel is találkozott a sajtó képviselőivel. Tavalyelőtt 296-an haltak meg közúti baleset következtében. A szám 2007 óta folyamatosan csökken.  A belügyminiszter szerint a halálesetek számának csökkenése öt tényező együtthatásának köszönhető: módosították a közúti közlekedésről szóló törvényt, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat munkatársainak a munkája, a közúti infrastruktúra és az autók minősége.  Tavaly a legtöbb (40) haláleset Zsolna megyében történt, a legkevesebb (15) Pozsony megyében.  Az egyik legveszélyeztetettebb csoport a gyalogosoké: 78 százalékuk a rossz láthatóság miatt veszti életét. Némileg csökkent azok száma is, akiket ittas vezetésen értek: míg tavalyelőtt 6070 ilyen eset volt, a mút esztendőben 5760.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?