Kaliňák jézuskája: 46 ezer vadonatúj fegyver

Pozsony |

<p>Az állam 46 ezer új fegyvert vásárol teljes felszereléssel együtt. Áfa nélkül 23 millió eurót költenek a fegyverkezésre.</p>

Robert Kaliňák belügyminiszter a mai sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrök 24 ezer új fegyvert - pisztolyokat és gépfegyvereket - kapnak. A maradékot a pénzügyőrség, az igazságügyi rendészet,  a hadsereg és a büntetés-végrehajtás alkalmazottai között osztják szét. A pisztolyok darabja kevesebb mint 300 euróba, a gépfegyvereké megközelítőleg 1500 euróba kerül.  Kaliňák elmondása szerint a fegyvereket a piaci áraknál 30 százalékkal olcsóbban vásárolták.  Hozzátette: a rendőrség fegyvereinek lecseréléséről szóló rendelet még 1992-es keltezésű, és hat évre szólt. A mostani fergyvervásárlással tehát a minisztérium egy hosszas folyamatot zár le. Mint elmondta, a használt fegyvereket begyűjtik, majd megpróbálják eladni. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón elmondta: megváltozott a biztonsági helyzet, a fegyverhasználat ma már nem megy ritkaságszámba. A rendőröket ezért megfelelő felszereléssel kell ellátni - tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?