Kaliňák aláírta a menekült-memorandumot

Bécs |

<p>Robert Kaliňák és Johanna MiklLeitner, osztrák belügyminiszter kedden aláírta azt az egyezményt, amely szerint Szlovákia 500 menekültet fogad be Ausztriából.</p>

Kedden életbe lépett Robert Kaliňák aláírásával az a memorandum, amely szerint Szlovákia ötszáz menekültet fogad be ideiglenesen. Elhelyezésükre a bősi menekülttábort szemelték ki. Bős lakossága aggodalommal figyeli a történéseket, többen félnek az illegális bevándorlóktól, elhelyezésük ellen aláírásgyűjtésbe kezdtek.

A tervek szerint Szlovákia az elhelyezés, az ellátás és a takarítás költségeit, valamint a villany-, a gáz- és a vízfogyasztást is állja. Továbbá irodahelyiségeket bocsát a szociális munkások rendelkezésére, és jogi tanácsadást biztosít. Ausztria pedig egyebek között az orvosi ellátás és a biztonsági szolgálat biztosításával járul hozzá a befogadóhely működtetéséhez. Mikl-Leitner az aláírást követően úgy nyilatkozott, hogy a megkötött megállapodás Ausztria számára egy kis könnyebbséget jelent, de jól mutatja Szlovákia szolidaritását a kérdésben. A miniszter korábbi nyilatkozatai szerint kis lépés történt ugyan, de jelzésértéke van.  Robert Kaliňák a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Ausztria csaknem tíz évvel ezelőtt, a schengeni csatlakozáskor segített rajtuk, most ezt szeretnék viszonozni.  Johanna Mikl-Leitner hangsúlyozta: összességében Ausztria számára így költségtakarékosabb lesz az elhelyezés. Konkrét összegekről azonban sem ő, sem szlovák kollégája nem beszélt.  A Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) elismerően szólt az egyezségről, és az európai szolidaritás példájának nevezte az együttműködést.  Az osztrák segélyszervezetek kritikusan fogadták a megállapodást. Az Amnesty International ausztriai szervezetének főtitkára, Heinz Patzelt szánalmasnak és groteszknek nevezte azt, és arról beszélt, hogy a menekülteket nem lehet "csomagmegőrzőbe" adni. Szerinte Ausztria minden oda érkező migránst emberhez méltó körülmények között tudna elhelyezni. A Caritas főtitkára, Bernd Wachter elmondta: ugyan örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely megakadályozza, hogy az ausztriai Traiskirchenben a menekülteknek a szabad ég alatt kelljen aludniuk, a mostani megállapodással létrejött helyzetet azonban nem tekinti fenntartható állapotnak.  Az osztrák lapok is kritizálták a megállapodást. A Die Presse című napilap egy korábbi írásában emlékeztetett arra, hogy június végén a pozsonyi törvényhozás az unió kötelező menekültkvótáit elutasító határozatot hagyott jóvá. Az újság másik korábbi vezércikke szerint következetlenség az osztrák belügyminiszter részéről, hogy a Szlovákiával kötött megállapodást hősies segítőkészségként dicséri, és jelzésértékű szolidaritásként értékeli. "Még itt csengenek Robert Fico szlovák miniszterelnök szavai" arról, hogy mit kezdjen országa azzal, ami Líbiában, Irakban vagy Szíriában történik - jegyezte meg a szerző. A fő kérdés szerinte az, hogy hosszú távon mit üzen az együttműködés. A Der Standard című osztrák lap korábbi számának kommentárja szerint az osztrák belügyminisztériumnak inkább az a fontos, hogy pozitív szalagcímeket lásson, és elterelje a figyelmet azokról gondokról, amelyeket a tárca nem képes megoldani. Tavaly 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium legújabb számítása szerint idén 80 ezer kérelem benyújtása várható, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd. (MTI, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?