Káčer: Ukrajna a továbbiakban is számíthat Szlovákia támogatására

káčer k
Pozsony |

Az újonnan kinevezett külügyminiszter elmondta, Szlovákia továbbra is kiáll Ukrajna mellett.

Rastislav Káčer pénteken első diplomáciai munkája során az ukrán külügyminiszterrel, Dmitro Kulebával beszélt telefonon.

Többek között megvitatták a jelenlegi ukrajnai helyzetet, a harctéri fejleményeket, valamint az orosz agresszióból eredő kihívásokat.

Már többször is szolidaritást vállaltunk szomszédainkkal, hiszen Ukrajna megsegítésével egyúttal Szlovákia biztonságát is megerősítjük

– nyilatkozta a külügyi tárca vezetője.

Káčer hozzátette, Szlovákia a továbbiakban is erőteljes kétoldalú támogatást nyújt majd a bajbajutott országnak, és az Európai Unió, illetve a NATO egységének fenntartásán is dolgozni fognak.

Kuleba méltatta Szlovákia világos álláspontját, valamint köszönetet mondott az Ukrajnának nyújtott segítségért és támogatásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?