Jutalomként jár majd a csomag a raboknak

Pozsony |

<p>Bővül a fegyőrök hatásköre jövő januártól, az elítéltek jogai viszont szűkülnek; a parlament tegnap elfogadta az ítélet-végrehajtásról szóló törvény módosítását, melynek célja a fegyőrök munkájának könnyítése. 2014-től speciális védőpajzsokat használhatnak, ha zavargásra kerül sor a börtönben, s ha a helyzet megkívánja, gumilövedékkel lőhetnek a háborgó elítéltekre.</p>

 Újonnan arra is lehetőség lesz, hogy a rabokra speciális, nem átlátszó szemüveget tegyenek, amely korlátozza térlátásukat, nehezíti orientációjukat.

Alexandra Donevová, az igazságügyi minisztérium szóvivője szerint a most elfogadott előírások más nyugat-európai országokban már régen hatályosak. „Lehetőség lesz arra is, hogy az elítélt fejére csuklyát húzzanak, ha nyilvános helyen titokban akarják tartani identitását” – fűzte hozzá a szóvivő. Erre akkor lehet szükség, ha olyan információhoz jutnak a hatóságok, hogy az elítéltet szállításakor veszély fenyegeti, esetleges merénylet áldozata lehet.

További változás az úgynevezett pozitív motiváció bevezetése. Ennek értelmében a rabok csak akkor kapnak majd csomagot vagy levelet, ha viselkedésükkel ezt kiérdemlik. Jelenleg csak háromhavonta egyszer kaphatnak csomagot, függetlenül attól, hogy megsértettek-e valamilyen szabályt vagy sem. 2014-től gyakrabban is joguk lesz postai küldemény átvételére, s ebben ráadásul cigaretta is lehet – jelenleg ez nem engedélyezett. A minisztérium szerint ennek a módosításnak köszönhetően jóval kisebb lesz az esélye annak, hogy kábítószer vagy más tiltott tárgy kerüljön a börtönbe, ugyanis ha egy elítéltnél tiltott tárgyat találnak, akár egy évre is elbúcsúzhat a postai küldeményektől.

A jól viselkedő rabok a változások életbe lépése után nemcsak szűk családjukat, de a szélesebb rokonságukat is elhívhatják a börtönbe látogatóba. A raboknak tilos lesz a piercing viselése, jelenleg csak a testékszer beültetése tilos a börtönben. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?