<p>Májustól ismét a Gazdasági és Szociális Reformok Intézetének (INEKO) a munkatársa Eugen Jurzyca (SDKÚ-DS), az előző kormány oktatásügyi minisztere.</p>
Jurzyca újra az INEKO-nál
Pozsony |
Jurzyca az intézet egyik alapítója, 1999 és 2009 közt pedig az igazgatója is volt. Egyelőre augusztusig vesz részt több projektben, de nem kizárt, hogy azután is együttműködik majd az INEKO-val.
Az exminiszter egy hónappal a márciusi választások előtt belépett az SDKÚ-DS-be. A párttagság a civil szervezeteknél mindig érzékeny téma, Peter Goliaš, az INEKO igazgatója szerint azonban az volt a döntő, hogy az intézet egyik alapítójáról és olyan szakemberről van szó, akit be tudnak vonni a projektekbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.