Jurinová lesz az OĽaNO listavezetője, Matovič az utolsó helyre került

matovic k

Erika Jurinová, Zsolna megye elnöke indul az OĽaNO választási listájának első helyéről. Az utolsó pozíciót megszokott módon a párt vezetője, Igor Matovič foglalta el.

Az OĽaNO vezetősége ezúttal is eltérő listaállítási stratégiát választott, mint a pártok többsége: az első helyekre olyanúj arcokatállítottak, akik a jelenlegi választási ciklusban nem szerepeltek a parlamentben. Jurinovát Július Jakab követi, aki az Ódor-kabinet hivatalba lépése előtt a kormányhivatal igazgatójaként tevékenykedett. Az ötödik helyen Nagyszombat megye elnöke, Jozef Viskupič áll. Az első tízbe két korábbi miniszter is bekerült: a kilencedik helyről Marek Krajčí egészségügyi, a tizedikről pedig Roman Mikulec belügyi tárcavezető indul.

Szintén az OĽaNO megszokott stratégiájának számít, hogy a lista utolsó helyein is közismert személyiségek szerepelnek. Az utolsó helyet ezúttal is Matovič foglalta el, előtte pedig Grendel Gábor, a korábbi Nova párt vezetője, és az OĽaNO-n belüli Magyar Szívek nevű platform elnöke áll. A 148. helyről Anna Záborská, a Keresztény Unió elnöke indul, őt Veronika Remišová, a Za ľudí vezetője előzi meg. Az OĽaNO egyébként az egyetlen olyan párt, amely a szeptemberi választáson nem egyedül, hanem hármas koalícióban indul, kiegészülve az imént említett két szubjektummal. Ez azt jelenti, hogy a parlamentbe jutáshoz nem öt, hanem legalább hét százalékot kell elérniük.

A lista egyik nagy meglepetése Ľubomír Galko, a Saska egykori közismert politikusa, aki 2020-ban hagyta el Sulíkékat, ő a 146. helyet kapta.

Matovič hangsúlyozta, pártja számára a szeptemberi választás azért is különleges lesz, mert a szavazók fogják eldönteni, hogy ki legyen az OĽaNO vezetője. Ígéretet tett, hogy ha Jurinová több szavazatot kap, mint ő, akkor a párt vezetése a zsolnai megyeelnököt fogja kinevezni az új elnökké. Jurinová egyébként a párt alapító tagjai közé tartozik Matovič, Viskupič és Martin Fecko mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?