Juncker realista elképzelései

Pozsony. Öt lehetséges út áll az Európai Unió előtt, ismertette elképzelését Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Elemzők szerint azonban nem minden út járható.Legfeljebb másfél forgatókönyvet tart megvalósíthatónak Radovan Geist, az Euractiv portál elemzője.

Pozsony. Öt lehetséges út áll az Európai Unió előtt, ismertette elképzelését Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Elemzők szerint azonban nem minden út járható.

Legfeljebb másfél forgatókönyvet tart megvalósíthatónak Radovan Geist, az Euractiv portál elemzője. Az egyetlen ténylegesen megvalósíthatónak a többsebességű Európát tartja, de ad annak is esélyt, hogy az uniós tagállamok vezetői maradnak az elsőnél, vagyis nem változtatnak semmit a jelenlegi működésen. Ez azonban szerinte egyre nagyobb problémákat fog generálni.

Markéta Šichtařovát, a Next Finance elemzőjét meglepték Juncker által ismertetett megoldások. Az egyik legnagyobb meglepetésnek azt tartja, hogy Juncker 5 változatot említett, amelyek között egészen meglepőek is vannak. „A beszéde nagyon haladó és realista volt – véli Šichtařová. – Hihetetlen, hogy Juncker elismerte, vannak olyan tagállamok, amelyek közösen lépnek fel a mélyebb együttműködés ellen.”

Nagy József (Híd-EPP) képviselő szerint a 3. megoldás lenne a leginkább elfogadható. „Vannak olyan témák, amelyekben nem lehet teljes egyetértést elérni, ezért úgy vélem, hogy egyes tagállamoknak nem kell fékezniük a többit” – mondta lapunknak Nagy. Teljesen más véleményen van Monika Flašíková Beňová (Smer). „Ha megnézzük, hogy milyen lépésekkel halad előre a globalizáció, a tagállamoknak nincs más lehetőségük, mint erősíteni az együttműködést, és közösen fellépni egyes kérdésekben” – mondta lapunknak Flašíková Beňová. Szerinte mielőbb előre kellene lépni az adópolitika és a szociális politika területén. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?