Július 1-jétől változnak a menekültek ingyenes utazásának feltételei

Július 1-jétől változnak a menekültek ingyenes utazásának feltételei

Július 1-jétől megváltoznak a menekültek és az ukrán állampolgárok ingyenes szállításának feltételei. A rendszert azért módosították, mert sokan visszaéltek vele. Azok, akik többször is átlépik az ukrán-szlovák határt, nem lesznek már jogosultak az ingyenes közlekedésre.

Az ingyenes közlekedés lehetőségét a Szlovákiába való belépéstől számított öt napig, vagy a menekültstátusz megszerzését követő öt napig lehet igénybe venni. Kivételek is lesznek. A módosításokról keddi ülésén döntött a Központi Válságstáb (ÚKŠ) – tájékoztatott Ján Farkaš, a közlekedési minisztérium munkatársa.

„A legtöbb visszaélés az úgynevezett ingajáratokon volt, amelyeken ugyanazok a személyek többször is utaztak, és nyilvánvaló, hogy nem a menekültválság miatt érkeztek Szlovákiába” – magyarázta Farkaš, és hangsúlyozta, az a cél, hogy azoknak segítsenek, akiknek valóban szükségük van rá. Az ingyenes utazás során az Ukrajnából érkezett menekülteknek be kell mutatniuk a Slovak help igazolványt, amelyet az országba érkezésük után kapnak meg, vagy az ideiglenes menekültstátuszt igazoló dokumentumot.

Az alap- és középiskolások és az őket kísérők a tanítási napokon továbbra is ingyenesen utazhatnak. Az álláskeresők 60 napig ingyen utazhatnak vonattal vagy a helyközi járatokon. Az egészségkárosodással élők is kivételt élveznek.

Tekintettel az Ukrajnából érkező menekültek számának csökkenésére, a közlekedési minisztérium a transzferjáratok közlekedésének módosítását is tervezi. „Már nem a közlekedési tárca, hanem a regionális fuvarozók fogják nyújtani ezt a szolgáltatást” – vázolta Martin Miškovský, a közlekedési minisztérium munkatárása. Ha a helyzet romlana, a közlekedési minisztérium ismét gondoskodni fog a határra érkezők szállításról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?