Jozef Tiso sírjától az elnöki palotáig

Pozsony. A fasiszta szlovák állam megalakulásának 63. évfordulóján tegnap neonáci szélsőségesek megmozdulásaira került sor a fővárosban.

Pozsony. A fasiszta szlovák állam megalakulásának 63. évfordulóján tegnap neonáci szélsőségesek megmozdulásaira került sor a fővárosban. Délelőtt körülbelül százan gyűltek össze a Szent Márton temetőben a bábállam elnökének, Jozef Tisónak a sírjánál; a fiatalok többsége a kamerák és a fényképezőgépek elől eltakarta az arcát, nehogy kiderüljön, miért nem ment iskolába. A temető környékét közel két tucat rendőr kutyákkal vigyázta, a megemlékezésre érkezőket pedig igazoltatták. A szélsőségesek nagygyűlése előtt a Štefánik utcában két cseh szkinhed megtámadott egy férfit, akit fejsérülésekkel kellett kórházba szállítani. A rendőrség mindkét támadót bekísérte. Ugyancsak az őrszobán kötött ki az a két zólyomi és egy kassai újfasiszta is, aki baseballütőkkel ütlegelt egy férfit. Bekísérték azt a suhancot is, aki a Fórum Szálló közelében náci jelszavakat skandált. Ha a tettére lesz bizonyíték, eljárás indulhat ellene. Az elnöki palota előtti tér szökőkútján a szélsőségesek nagygyűlése előtt a Szlovákok a Fasizmus Ellen nevű szervezet aktivistái transzparenst függesztettek ki „Szlovák állam – fasiszta állam – totalitárius állam – 70 ezer áldozat” felirattal. A gyűlés előtt a transzparenst félszáz neonáci rohamozta meg, tépte le és égette el. A Szlovák Nemzeti Egységpárt által szervezett nagygyűlésnek körülbelül kétszáz résztvevője volt. A szervezet követeli Budapesttől a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének megoldását és a Hatvannégy Vármegye nevű szervezet betiltását. Az újfasiszta veszélyre figyelmeztető Emberek a Rasszizmus Ellen csoportosulás tagjai tegnap szándékosan nem szerveztek ellenakciót, nehogy azzal is a neonácikra tereljék a közvélemény figyelmét. (t, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?