Jövőre 700 euróra nő a szlovák minimálbér

euró pénz
Pozsony |

Januárban 700 euróra nő a minimálbér – Szlovákia történelmében először sikerült megállapodniuk a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak a bérminimumról. A megegyezés értelmében jövőre 54 euróval lesz magasabb a havi fizetés alsó határa.

Jövőre a jelenlegi 646 euróról 700 euróra ugrik a miniálbér összege – a megegyezést csütörtökön közösen jelentette be a Szakszervezetek Országos Szövetségének (KOZ) elnöke és a munkáltatói szervezetek képviselői.

Ha az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem sikerült volna közös nevezőre jutnia a munkáltatóknak és a szakszervezetnek, a törvényből kifolyólag januártól 691 euróra emelkedett volna a minimális fizetés összege – ilyen esetben automatikusan a két évvel korábbi átlagbér legalább 57 százalékának megfelelő összeget kell kifizetni az alkalmazottaknak. Most először azonban nem lép érvénybe a jogszabály által meghatározott képlet. „Megállapodásra jutottunk, hogy mégiscsak magasabb legyen a minimálbér. Érzékeljük, hogy a magas inflációra való tekintettel ez az emelés sem fog mindenkinek megfelelni” – jegyezte meg Monika Uhlerová, a KOZ elnöke arra utalva, hogy az EU-ban a szlovák minimálbér a 6. legalacsonyabb. Pozitívumként említette, hogy az emelés nyomást gyakorol a további bérszintekre is, így a munkaadóknak a magasabb béreket is növelniük kell. Hangsúlyozta, a döntés politikai befolyás nélkül született. Fontosnak tartja, hogy magasabb összeget sikerült elérni, mint amennyit a törvény által meghatározott mechanizmus garantál. Leszögezte, a társadalmi partnerek által elért eredményről van szó, amelyet a harmadik fél (kormány) kénytelen lesz elfogadni.

Többre nem futja

Jozef Špirko, a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ) alelnöke elmondta, a munkáltató szervezetek elsősorban az aktuális gazdasági helyzetre és az infláció rendkívüli növekedésére voltak tekintettel. Úgy vélik, a jóváhagyott összeg hozzájárul a szlovákiai háztartásokat sújtó negatív következmények enyhítéséhez. Hozzátette, olyan körülmények között sikerült meghozniuk a kompromisszumot, amikor Szlovákia gazdasága nem jó irányba fejlődik, magas az infláció, háború dúl Ukrajnában és globális válság fenyeget. Kiemelte, figyelemmel követik, milyen helyzetben vannak a dolgozók.

Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének (AZZZ) alelnöke elmondta, az emelés nem fedezi az inflációt, a gazdasági helyzet azonban súlyos – 50%-kal nőttek a munkaerőköltségek, a termelékenység viszont csupán 20%-kal emelkedett, ami rontja az ország versenyképességét. Figyelmeztetett, a jövőben az oktatás és a munkaerőpiac közötti rés is elmélyíti a problémákat. „Ez az abszolút maximum, amit ma megengedhetünk” – mondta, majd hozzátette az infláció következtében előbb-utóbb csökkenni fog a fogyasztás, ami negatív hatással lehet egyes régiókra, és a minimálbér növekedése miatt megugorhat a munkanélküliek aránya.

Lecke a politikusoknak

A háromoldalú egyeztetés résztvevői szerint a minimálbér 700 euróra emelésére vonatkozó közös javaslat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy van értelme a felelős társadalmi párbeszédnek. „Úgy gondoljuk, ezzel is egyértelmű jelzést adunk a politikusoknak és a közvéleménynek, hogy épp az érdemi vita, az egymás meghallgatása és a kompromisszumkészség az, amire hazánknak ma talán a legnagyobb szüksége van” – vélik. A javaslatra a kormánynak is rá kell bólintania, de ez csak részletkérdés, Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter nem avatkozhat bele a folyamatba, tiszteletben kell tartania a társadalmi partnerek megegyezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?