Jövő évtől rövidülhet az orvosi ügyeletek rendelési ideje

Michal Palkovič egészségügy-miniszter kerekasztal-beszélgetésen találkozott a kórházigazgatókkal, a megyék képviselőivel és az orvosokkal.

Többórás tárgyalás után a kórházak, a szakrendelők, a megyék és az egészségügyi tárca képviselői megegyeztek abban, hogy elsőként a gyermekgyógyászatban jelentkező válsághelyzet megoldását célozzák meg – írja az Aktuality.

A gyermekorvosok azt követelték, hogy az ügyeletek rendelési idejét rövidítsék le 22:00-ról 20:00-re, illetve az ügyeletek számának csökkentését is kérték. Mindezt azzal magyarázták, hogy óriási az orvoshiány, emiatt a szakemberek leterheltek.

Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermek- és ifjúsági általános ellátásért felelős vezető szakértője nehéz tárgyalásokról beszélt. Kiemelte, hogy kompromisszumot kellett találni, mert a szakorvosok és a kórházban dolgozó kollégáik nem létezhetnek egymás nélkül.

A mai ülés eredményeként az orvosi ügyeletek nyitvatartási ideje lerövidülhet. Egyik fontos feltétel az lesz, hogy legalább tizenöt orvos cserélődjön.

Abban is egyetértés születetett, hogy az ügyeleteken a jelenlegi 2 euróról 5 euróra, a sürgősségi felvételeknél pedig 10 euróról 25 euróra emelkedjenek a díjak. Az emelés célja, hogy az embereket eltántorítsák attól, hogy visszaéljenek a szolgáltatással.

Annak ellenére, hogy az egészségügyi szakemberek között konszenzus van a rövidebb rendelési idővel és a megemelt díjakkal kapcsolatban, a végső szót a parlamentnek kell kimondania, ám mivel vége van a választási időszaknak, az egyetlen lehetőség egy rendkívüli ülés összehívása lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?