Jótékony babaúsztatás

A csecsemő számára a víz felszabadító környezet. A szárazföldön kevesebbet mozognak, de a vízben élénkebbek lesznek, fejlődik mozgáskoordinációjuk. A párkányi fedett uszodában ősztől május végéig hetente két alkalommal nyílik lehetőségük a szülőknek babaúszásra vinni kisgyermeküket.

A csecsemő számára a víz felszabadító környezet. A szárazföldön kevesebbet mozognak, de a vízben élénkebbek lesznek, fejlődik mozgáskoordinációjuk. A párkányi fedett uszodában ősztől május végéig hetente két alkalommal nyílik lehetőségük a szülőknek babaúszásra vinni kisgyermeküket.

A cseh nemzetiségű Zdenka Paksiová oktatót mind a babák, mind a szülők nagyon kedvelik. Öt éve lelkes népszerűsítője a babaúszásnak. Pozsonyban és Csehországban sajátította el az alapvető tudnivalókat, és szerezte be a megfelelő kellékeket, hogy az itteni kisgyermekes szülők is megtapasztalhassák e foglakozások jótékony eredményeit. Elmondta, a vízben való mozgás hatására gyorsabb a keringés, a szív, az izmok és az ízületek megerősödnek, nő a tüdő kapacitása. A gyermek magatartása és beilleszkedési készsége is javul, hiszen szeretetteljes légkörben – a szülőt biztonságban maga mellett tudva – társai között van. Kissé megtévesztő a babaúszás megnevezés, hiszen a kisgyermekek nem tanulnak meg úszni, mert erre még fejletlenek, de a vízben otthonosan mozognak és jobban tájékozódnak.

Amíg az apuka a másfél éves Kristóffal a játékos gyakorlatokat végzi, Szundi Anikó, az édesanya mosolyogva figyeli őket: – Kristóf, a gyerekek többségéhez hasonlóan nagyon élvezi apukája jelenlétét. Tudja, vele többet huncutkodhat. Hét hónapos korától hordjuk őt e játékos foglalkozásokra. Mára már az oktatóval együtt négy métert úszik a víz alatt, s nem nyel vizet. Én is élvezem ezeket a találkozásokat – együtt a család és más szülőkkel is baráti kapcsolatokat alakítunk ki. A tanfolyamon kívül is összejárunk – mi is elszórakozunk és a gyerekek is megszokják egymást az óvoda előtt. Hallottam olyan véleményt is, azért nem hozzák uszodába a gyereket, nehogy megfázzon, esetleg felszedjen valamilyen fertőzést. Ezt csak cáfolni tudom, mivel az ide járó kisgyermekek szinte nem ismerik a betegséget; járvány, megfázás pedig sose fordult elő. Mondhatom ez az egyik legtisztább fürdő Szlovákiában – nyugtázza az anyuka.

Hubert Zsolt két éves kisfiával Esztergomból jár át a foglalkozásokra, mert ott nincs ilyen lehetőség. Nagyon elégedett. – Az uszoda közel van, és az oktató is aranyos. Csak úgy fújjuk már a cseh gyermekdalocskákat – jegyzi meg mosolyogva az apuka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?