Jöhet az állampolgársági törvény módosítása

Pozsony |

<p>Mindenki hallott róla, senki sem látta, de Lajčák már véleményezte. A belügyi tárca évek óta emlegetett állampolgárságitörvény-módosításának javaslatát kielemezte a külügy, a két miniszter a jövő héten személyesen is tárgyal a tervezetről. A honosított szlovákiai magyarok semmit nem remélnek tőle.</p>

Célegyenesbe kerülhet az állampolgársági törvény módosítása. Miroslav Lajčák külügyminiszter a tegnapi kormányülésen átadta Robert Kaliňáknak azt az elemzést, amelyet a külügy készített a belügyminisztérium által jegyzett módosító javaslatról. „Elolvasom, és megfogalmazok hozzá egy álláspontot. Jövő héten leülünk, tárgyalunk róla, és talán többet fogunk tudni” – nyilatkozta tegnap Kaliňák.

Az elképzelésről már korábban elmondta, hogy állandó lakhelyhez fogja kötni a kettős állampolgárságot, vagyis az veheti fel egy másik ország állampolgárságát, aki odaát él. Lehetőséget adna továbbá, hogy azok, akik az új feltételeket teljesítik, visszakaphassák 2010–2014 között elvesztett szlovák állampolgárságukat.

A kettős, szlovák–magyar állampolgárságukat vállaló szlovákiai magyarok jóformán semmit nem remélnek Kaliňák javaslatától, derül ki Dolník Erzsébet szavaiból. „Semmi jót nem várok tőle. A magam, és talán társaim nevében is mondhatom, hogy nem vagyunk hajlandók bejelentkezni egy magyarországi alibicímre, miközben mi Szlovákiában vagyunk itthon” – szögezte le kérdésünkre. Azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az idegenrendészeten folyamodjon új iratokért. „Én nem vagyok bevándorló. Pozitív fejleményeket nem igazán várok. Ami itthon szóba jöhet, az a pereskedés, egészen a Legfelsőbb Bíróságig” – magyarázta Dolník Erzsébet, aki többedmagával évek óta nyilvánosan vállalja kettős állampolgárságát.

A belügyminiszter 2012 óta ígéri a módosítást, hónapok óta pedig azt állítja, hogy a javaslat kész, csak a nemzetközi intézmények állásfoglalására várnak. A Híd a kedden kezdődött ülésszakra beterjesztette saját módosító javaslatát, ám ennek elfogadására gyakorlatilag nincs esély. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?