Johannesburg félsiker

Pozsony. Az Európai Unió véleményéhez hasonlóan mi is félsikernek tartjuk a johannesburgi ENSZ környezetvédelmi csúcsot – jelentette ki tegnapi értékelő sajtóértekezletén a hazai küldöttséget vezető Miklós László környezetvédelmi miniszter.

Pozsony. Az Európai Unió véleményéhez hasonlóan mi is félsikernek tartjuk a johannesburgi ENSZ környezetvédelmi csúcsot – jelentette ki tegnapi értékelő sajtóértekezletén a hazai küldöttséget vezető Miklós László környezetvédelmi miniszter.

A sikerként értékelhető eredmények közé elsősorban azt az akciótervet sorolta, amely konkrét időponthoz kötve tűzte ki célul, hogy a felére csökkentik azok számát, akik nem jutnak ivóvízhez és alapvető közegészségügyi ellátáshoz. A jelenlévők elégedetten nyugtázták a kiotói levegővédelmi egyezmény ratifikálásának kilátásba helyezését Oroszország és Kanada által, mivel így az végre életbe léphet. Ezenkívül azonban szinte semmit sem sikerült elfogadtatni, az USA például a kőolajtermelő arab országokkal összefogva akadályozta meg, hogy világméretű vállalás szülessen a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére, sőt, még az iszlám államokkal is összefogott, nehogy a művi terhességmegszakításra való jog is bekerüljön a tervezett szövegbe.

A miniszter szerint Szlovákia számára a johannesburgi vállalások nem jelentenek többletterhet, mivel az uniós csatlakozási programmal minden célkitűzést magasan teljesítünk. (tuba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?