Jogtalan szerződések

Deménd. Noha az 1990-ben elfogadott restitúciós törvény és két bírósági határozat értelmében a község tulajdonába kellett volna kerülniük a falu területén lévő ingatlanoknak, azokat a mai napig magánszemélyek használják, mondta lapunknak Stutika Gyula, Deménd polgármestere.

Deménd. Noha az 1990-ben elfogadott restitúciós törvény és két bírósági határozat értelmében a község tulajdonába kellett volna kerülniük a falu területén lévő ingatlanoknak, azokat a mai napig magánszemélyek használják, mondta lapunknak Stutika Gyula, Deménd polgármestere. 1990-ben az akkori restitúciós törvény értelmében a delimitáció ugyan megtörtént, de a tulajdonjogi átírásra az illetékes telekkönyvi hivatalban nem került sor. Ezért a község 1996-ban bíróságra adta az ügyet, és a pert mind a lévai járásbíróságon, mind pedig a Nyitrai Kerületi Bíróságon megnyerte. A bírósági döntések értelmében az átírás is megtörtént, ám az ingatlanokat – egy 37 ezer négyzetméteres udvar, valamint különböző épületek – a mai napig magánszemélyek használják, mivel az Állami Földalap bérleti szerződéseket kötött velük. A megállapodásra akkor került sor, amikor már az ügy bírósági stádiumban volt, ezért a polgármester úgy véli, a szerződések jogtalanul köttettek meg. Állítja, hogy a földalap, noha tudott a tulajdonjogi perről, ezt a tényt figyelmen kívül hagyva kötötte meg a szerződéseket. „A kétszeres bírósági döntés értelmében az ingatlanok a község tulajdonát képezik, milyen alapon szed az állam bérleti díjakat a jelenlegi használóktól” – kérdezi Stutika. A polgármester elmondta, noha jogászukkal többször is keresték ez ügyben az Állami Földalap lévai vezetőjét, ő nem hajlandó szóba állni velük. Az alap lévai fiókját többszöri próbálkozás ellenére sem tudtuk elérni. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?