Jirko Malchárek háza miatt vizsgálódnak

Pozsony |

<p>Vizsgálja a rendőrség, Jirko Malchárek volt gazdasági miniszter miből építette fényűző kramárei villáját. A Sme már 2009-ben megjegyezte, hogy a volt miniszter nem akarta elárulni, honnan ered a vagyona.</p>

 

A rendőrség pedig nem akart az üggyel foglalkozni. „A rendőrségnek nincs oka azt vizsgálni, hogy nem kenőpénzből épült-e. A rendőrség csak bűncselekmény gyanúja alapján vizsgálódhat” – mondta akkor az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Gorilla-akta nyilvánosságra kerülése óta viszont változott a helyzet. A rendőrség március 5-én eljárást indított Malchárek ellen. A volt miniszter azzal gyanúsítják, hogy a villa bűncselekményből származik. Az ingatlan hivatalosan a HM Invest tulajdonát képezi, azonban kezdettől fogva Malchárek lakik benne.

A HM Invest tulajdonosa Varga Zoltán, akinek cégei a Penta számára dolgoznak a Sme információi szerint. Övé volt a konspirációs lakás is, ahol a Gorilla-aktában levő beszélgetéseket felvették.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?