Jelenünk rosszkedvű jövője?

Ha még ma is Genfben nagyköveti rangban teljesítene szolgálatot – mint a Dzurinda-kormányok idején –, sokat kellene magyarázkodnia, hogy a Kotlebapárt Pozsonyban bekerült a parlamentbe? 

Elsősorban azért lenne szükséges a történtek kommentálása, mert a Mi Szlovákiánk Néppárt egy autentikus fasiszta párt, neonáci elemekkel. Tehát más, mint a Nyugat-Európában vagy kontinensünk egyéb tájain már működő szélsőséges politikai pártok, hiszen háttér-ideológiájában félreérthetetlenül az egykori Szlovák Állam beállítottságát követi. És ha ez nem bukkan is mindig azonnal a felszínre, már a választási sikerüket megelőző folyamatok iránya elég sokatmondó volt. Diplomataként ezért volna számomra kissé nehéz a parlamentbe jutásukat magyarázgatni. 

A második Fico-kormány Brüsszelt szidalmazó, az EU-val perre menő és a menekültkrízisben kirekesztő retorikája vezetett oda, hogy az emberek, különösen a fiatalok, nem érezték tabunak Kotlebára voksolni? 

Igen, ez szintén hozzájárult a „néppárt” sikeréhez. A választások előtti néhány hónapban kialakult társadalmi hangulat. Az a légkör, amelyben a szépszámú elsőválasztók és a huszonévesek közül sokan, valamiféle új esélyt remélve, protestszavazókként választottak. Marian Kotleba pedig magabiztosan kampányolt: „csak” ráerősített a Smer ősz óta ismételt kirekesztő üzeneteire; illetve energikus változásokat ígérve elhitette az észérveket könnyen mellőző emberekkel, hogy Szlovákiában rossz az egész hagyományos politikai rendszer. 

Eszerint az ország közéleti frusztráltsága akár felmentést is jelenthet annak felelőssége alól, hogy Marian Kotleba és pártja 209 ezer szavazatot s így a parlamenti székek egy híján egytizedét kapta? 

Feloldozást nem. Annál szembetűnőbb viszont visszamenőleg is a politikai pártstruktúra gátlástalansága. Mert amit számos szlovák politikus az utóbbi bő két évtizedben művelt, az nem más, mint szimpla gyűlöletbeszéd. Csakhogy Szlovákiában ahogy korrupcióért, úgy gyűlöletbeszédért sem ítéltek el még senkit. Az oktatásügy siralmas helyzetéről már nem is beszélve. Mert mit tudnak a nyolcvanas évek elejétől született hazai fiatalok a 20. század történelméről, annak visszásságairól? Ahogy azt sem értik, miért olyan fontos a tényleges demokrácia, hiszen az minden hibájával együtt mégiscsak az egyedüli élhető politikai-társadalmi berendezkedés. Sajnos, számukra egyelőre az a demokrácia, amit nálunk látnak és tapasztalnak: a politikusok semmiben sem tudnak megegyezni, közben lopnak, csalnak, az egyszerű emberek közül pedig egyre többen a szociálisan lecsúszottak közé sodródnak. Aki ilyet lát maga körül, könnyen sutba vágja a demokráciát és valami mást akar helyette. 

A helsinki bizottság szerint hogyan lehet felülkerekedni a Mi Szlovákiánk Néppárt parlamentbe masírozásával létrejött helyzeten? 

Egyrészt ennek a szituációnak nyilván régen megvannak a felelősei. Másrészt épp a politikusok dolga, hogy választási sikere dacára se legitimizálják Marian Kotlebát és pártját, hiszen ez a szerveződés nem egy szalonképes párt. A gond „csupán” az, hogy ezt nem minden politikus érti. A parlamenti munka protokolljára ugyan tekintettel lehet lenni, de a javaslataik sohasem mondhatók jónak, hiszen egy neonáci párt elvi kiindulópontjai alapvetően tévesek. Az pedig, hogy képviselőjük helyet kapott az emberi jogi és kisebbségi bizottságban, szerintem szégyen és gyalázat! Persze, a határozott elfordulás csak úgy korrekt, ha sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldalon a többi politikus sem szít, szíthat gyűlöletet. 

Ön a társadalom kapta lecke kapcsán szigorú kritikával illeti a szlovákiai oktatásügyet. Merthogy? 

Mert annak katasztrofális mulasztásai, koncepciótlansága, a plurális demokrácia és a piacgazdaság viszonyait elhanyagoló alacsony színvonala immár hosszabb távon üt vissza. Objektív értékítélettel ez világosan látható. Ezért a történelmi ismeretek bővítése, tárgyilagos elmélyítése különösen sürgető teendő; ahogy az emberi jogi és interkulturális oktatás, a demokrácianevelés, illetve a pedagógusok szakmai és személyi rangjának növelése is. Információs-kommunikációs világunkban ugyanis szabadon terjedhetnek a szélsőséges nézetek, amelyekre a hazai iskolarendszer képtelen reagálni az Osztrák–Magyar Monarchiából örökölt oktatási modellel. A korszerű iskolának egyszerűen nem szabad föltartott kézzel kapitulálnia az interneten áramló konspirációk különböző formái előtt. És az elmúlt század fasiszta, majd diktatórikus korszakának történelmével sem elég csak a középiskola negyedik osztályának végén, pár órában foglalkozni, feltéve, ha egyáltalán marad erre idő. Bizonyára kevesebb fiatal adta volna voksát Kotlebára, ha tudnák, hogy pártja tényleg fasiszta, és újnácik is vannak soraiban. Persze, ha a fiatalok tisztában lennének azzal, mi a fasizmus és a nácizmus. Vagy a kommunista diktatúra. Egyelőre azonban nem értik ezt, mert senki sem magyarázta meg nekik igazán világosan. És akkor hol van még az emberi jogi nevelés, a „demokráciaelméleti” polgári nevelés, továbbá a kisebbségi tanügy sajátos oktatási tartalmainak természetes követelménye. Alapvetően tehát az, amit az EU magasabb színvonalon oktató országaiban a polgári, szociális és kulturális kompetenciák fejlesztésének tartanak. A rendszerváltás óta nálunk bárki volt az oktatásügyi tárca vezetője vagy államtitkára, ezek a témák nem kerültek terítékre. 

Arról mi a véleménye, hogy a választások éjszakáján önmagát már-már miniszterelnöknek látó Richard Sulík még 2010-ben tárgyalt Kotlebával, méghozzá éppen Magyarországon! 

Sulík úr is azok közé tartozik, akik legitimizálják a „néppárt” elnökét. Ez persze abszurditás olyasvalakitől, aki liberálisnak és meggyőződéses demokratának mondja magát. Az efféle lehetetlenségeknek is szerepük van abban, hogy a szlovákiai társadalom állapota mára meglehetősen zilált. 

Hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt és személyesen annak vezére kénytelen-kelletlen előjöjjön a farbával, a Szlovák Helsinki Bizottság nyilvánosan rákérdez a fasiszta Szlovák Államot mintaképnek tekintő mai radikálisoknál, miként vélekednek Hitlerről, Jozef Tisóról, a zsidók és a romák üldözéséről, majd a holokausztról, a szlovák fasiszta gárdák által 1944–45 telén fölégetett falvak sorsáról, a kegyetlenkedésekről? 

Marian Kotlebáról és párttársairól, illetve a hasonló beállítottságú támogatóiról kérdezés nélkül is tudom, mit várhatok el tőlük. Gondolom, inkább az a jó stratégia, ha az emberi jogi szervezetek és a civil szféra más szerveződései közösen fognak fellépni a szélsőségek ellen. Ezért az új kormányprogram tartalmának kritikai értékelése után, az összes többi parlamenti pártot megszólítva fogjuk leszögezni, melyek az elvárásaink az emberi jogok érvényesíthetőségében. 

A Szlovák Helsinki Bizottság miben látja annak okát, hogy a politikai életbe egyre erőteljesebben beszivárognak az extrémista és kirekesztő nézetek? 

Európa újra hasonló válsághelyzetbe jutott, mint amilyeneket már átélt, ha kiábrándult a demokráciából. Például a múlt század húszas-harmincas éveiben, aminek először a fasizmus, majd Közép- és Kelet-Európában a totalitarizmus lett a vége. Hál'istennek, sikerült ezekből kilábalni, ezért okos volna mihamarabb észrevenni, hogy bizonyos jelek, a gyűlöletbeszédekre épülő hangulatok újra a harmincas évek légkörét idézik. Bár így sem kárhoztatnám Európát, mert 2016-ban sok szempontból mégiscsak más a helyzet. A két világháború közötti időközzel szemben ma itt vannak a fontos nemzetközi szervezetek: az ENSZ, az Európai Unió, az Európa Tanács, a NATO, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. 

Meglehetősen fogatlan oroszlánok. 

Lehetséges. Csak nem tudjuk, mi volna, ha nem lennének ezek az intézmények. Ezért fontos, hogy a fiatalok tudják: azok miért jöttek létre, mi a küldetésük lényege és a működésük célja. 

Parlamenti szereplését tekintve a Mi Szlovákiánk Néppártot, választóinak politikai kijózanodása után, egyszer használatos formációnak tartja? 

Magyarországon a Jobbik sem csak egyszer jutott az Országgyűlésbe, valószínűleg a Kotleba-párttal sem lesz ez másképpen. Ettől függetlenül Szlovákia most létrejött négypárti kormányának egészen a társadalmi torzulások gyökereinél kellene kezelnie Kotlebáék tizennégy parlamenti helyet szerzett népszerűségének okait. Mindazt, amit higgadt ésszel mérlegelve – egy ennyire kusza társadalmi helyzetben – talán nem is lehet egyetlen választási időszak alatt rendbe hozni. Kezdve a korrupció nagyságrendekkel mérhető visszaszorításától a szociális olló további tágulásának megfékezésén át a romákkal való együttműködés megoldatlanságának sürgető gondjaiig. Ezek olyan problémák, amelyek felszámolásához nem elég holmi gyorstalpalásos nekibuzdulás. 

Miként értékeli a katolikus egyháznak a radikalizmusokat támogató szerepét? 

Negatívan. Ugyanis el tudnám képzelni, hogy a katolikus egyház nálunk is a közerkölcsöt szilárdító erők közé tartozzon. De ezt nem lehet úgy, hogy védelmezem Tisót, az egykori ŠtB-vel együttműködő egyházi tisztviselőket; nem emelek szót a korrupció, a nacionalizmus ellen, eltűröm a Kotleba mellett nyíltan kampányoló papok aktivitásait. Keresztény szempontból nem csak a terhességmegelőzés vagy annak megszakítása a közerkölcs fő témája. 

Nem tartja riasztónak, hogy már 2011-ben – felmérések szerint – a hazai lakosság 10-12 százaléka rokonszenvezett a fasiszta eszmékkel, mára pedig ez az arány jóval magasabb? 

Minden országban az emberek tíz vagy enyhén több százaléka hajlamos pártfogolni a különböző szalonképtelen eszméket. Viszont a bejáratott demokráciákban a politika és a közszereplők határozottan fellépnek ez ellen. Szlovákiában azonban azt látom, hogy nincs, aki komolyan tenne ellene. Elsősorban persze az állam, hisz neki van a legnagyobb hatalma. De nálunk 25 év alatt a gyűlöletbeszédért még nem született ítélet; ugyanakkor például a rasszista bűncselekmények országos adatainak statisztikai kozmetikázásával azok száma folyamatosan csökken – noha mindenki tudja, a valós helyzet más. Azt várom hát az új Ficokabinettől, hogy a nyitott kormányzás jegyében határozottabban lépjen fel a xenofóbiával és más radikalizmusokkal szemben, illetve az oktatásügyben is megjelenjen végre az emberi jogi és a demokrácianevelés. A demokrácia elvét nem volt elég látványosan beemelni az Alkotmányba, mert az nem egy öngerjesztő és a mindennapokban gépiesen érvényesülő társadalmi állapot, hanem folyamatosan fejlesztendő princípium. 

Egyelőre azonban ott tartunk, hogy nyomatékos választói akarat révén Marian Kotleba és pártja nem is kis frakcióval bemasírozott a parlamentbe. Egy élelmes karikatúra szerint új adónemet fognak kivetni Szlovákiában: az emberi butaságért fizetendőt. 

A humor a legkínosabb szituációkban is kiváló támasz. Így nyilván abban is, hogy tegyünk valamit jelenünk rosszkedvű jövője ellen. 

***

EGY FELADAT 
Egy feladat az idei Emberi Jogi Diákolimpia országos döntőjének témái közül: Magyarázzátok meg a zaklatás, az iskolai/munkahelyi mobbing és bossing fogalmát. Mondjátok meg, találkoztatok-e már ilyesmivel. Gondolkodjatok el azon, iskoláinkban miért terjed a zaklatás. Igyekezzetek megvizsgálni e jelenséget a diákok kölcsönös kapcsolataiban, a tanári karban, valamint a pedagógusok és a diákok viszonyában. Mondjatok véleményt ennek társadalmi összefüggéseiről, az iskolák nevelési-művelődési rendszerének pozícióiról és tekintélyéről társadalmunkban.