Közélet

Jelenleg káosz uralkodik az oltási igazolványok terén, de tudjuk, mikortól lesz egységes formanyomtatványa a beoltottaknak

Pozsony | Az egészségügyi minisztérium június 26-ára ígéri az egységes oltási igazolás, az ún. green pass rendszerének beindítását, amely lehetővé tenné a koronavírussal szemben védett személyeknek az unión belüli határátlépést. Arról azonban nem hajlandóak nyilatkozni, elismerik-e azokat a védettségi igazolványokat, amelyeket Magyarország állít ki.
Czímer Gábor

2021. május 17. 18:47

koronavírus
- TASR-felvétel

Szlovákiában minimum tízféle igazolást állítanak ki az oltópontokon, mivel jelenleg az országban egységes védettségi igazolvány egyelőre nem létezik. Az egészségügyi tárca lapunknak úgy nyilatkozott, néhány napon belül bemutathatják azt az egységes formanyomtatványt, ami aztán nemzetközileg is oltási igazolványkényt fog szolgálni. Ez a dokumentum teszi majd lehetővé a koronavírussal szemben védett személyeknek az unión belüli határátlépést. A tárca szerint a Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizációért Felelős Minisztériummal (MIRRI) és a belügyminisztériummal közösen dolgoznak az egységes igazolás, az ún. green pass rendszerének felállításán. „A projektnek része az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI), amely magukat az igazolványokat adja majd ki“ – közölte lapunkkal az egészségügyi tárca. A minisztérium június 26-ára ígéri, hogy működni fog a rendszer. 

Minimum tízféle igazolás

Szlovákiában a megyék és a központi intézmények szervezésében is zajlik a lakosság koronavírus elleni oltása. Az egyes oltópontokon azonban más és más igazolást állítanak ki a vakcina beadásáról. Néhol a kórház pecsétjével ellátott dokumentumot, máshol pedig csak egy pár mondatot tartalmazó papírdarabot adnak a beoltottaknak. Van, aki az első és a második adag vakcináról is különböző igazolást kapott. A Sme napilap 10 különböző igazolástípusról számolt be.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová írásban küldött állásfoglalása szerint gőzerővel dolgoznak az egységes igazolás formanyomtatványának létrehozásán, június 26-ától pedig már az uniós ún. green pass rendszerének beindítását tervezik. Egyelőre azonban nem világos, hogy aki már most rendelkezik valamilyen oltási igazolással, automatikusan megkapja-e majd ezt az egységes dokumentumot is. Eliášová lapunknak úgy nyilatkozott, azok a beoltottak, akiknek már most szükségük van egy nemzetközileg is elismert igazolásra, mert mondjuk külföldre szeretnének utazni, vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal. „Tőle kérjék az oltás bejegyzését a nemzetközi oltási könyvükbe” – utalt a szóvivő a már régóta létező, sárga színű okmányra, amely a különböző betegségek elleni oltások feljegyzésére szolgál. 

Az egészségügyi tárca szóvivője szerint azon is dolgoznak, hogy az oltópontok által kiadott igazolásokat is minél szélesebb körben elismerjék külföldön. A határátlépéssel kapcsolatban Eliášová azt tanácsolta, forduljunk a külügyminisztériumhoz. A külügy azonban már több napja azt hangsúlyozza, az egészségügyi tárca oldalán pattog a labda, hiszen nekik kell létrehozniuk az egységes dokumentumot, ennek hiányában a külügyminisztérium nem tud lépni.

Lehet is, meg nem is

A szlovák külügy még pénteken közölte a honlapján, hogy a cseh egészségügyi tárca rendelete szerint a Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovéniában oltott személyeket Csehország beengedi a területére, ha már legalább 22 nap eltelt az első adag vakcina beadását követően. Az érintetteknek erről igazolást kell felmutatniuk, de nem pontosítják, hogy milyen dokumentumot kérnek. Ennek némileg ellentmond, hogy Csehország kétoldalú megállapodást kötött több állammal az oltási igazolványok elismeréséről, de ebből Szlovákia kimaradt, hiszen nálunk nincs egységes formanyomtatvány, közölte a Sme napilap. Információink szerint azonban a cseh határon jelenleg különösebb nehézség nélkül léphetnek át azok, akik valamilyen szlovák igazolást fel tudnak mutatni arról, hogy megkapták az oltást. Ezzel együtt Csehország tegnaptól újra a magas kockázatú államok közé sorolta Szlovákiát, ami azt jelenti, hogy az oltással nem rendelkező személyek csak teszttel, vagy karanténkötelezettség mellett léphetnek be az országba.

A magyar kártya 

Magyarország már jó ideje ún. védettségi igazolványokat, QR-kódot és személyes adatokat tartalmazó plasztikkártyákat ad azoknak, akik megkapták a koronavírus elleni vakcinának legalább az első adagját. Ahogy arról beszámoltunk, problémát jelentett, hogy a magyar állampolgársággal nem rendelkező, de az oltást Magyarországon felvevő személyek nem kapták meg ezt a kártyát. A magyar hivatalok nem voltak hajlandóak a nem magyar állampolgárok számára kiállítani a dokumentumot. A probléma több ezer Magyarországon élő és dolgozó szlovákiai magyart érint. Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter még a múlt héten az erre vonatkozó kérdésünkre úgy válaszolt, azok is kapnak Magyarországon oltási igazolást, akik nem magyar állampolgárok, de ott kapják meg a vakcinát. Úgy tudjuk, körvonalazódik a probléma megoldása. A magyar állampolgárság nélkül Magyarországon élő és dolgozó beoltottak esetében beindult az ügyintézés, számolt be róla egy olvasónk. 

Elismerik, nem ismerik?

Magyarországon azonban az unióban egyedüliként az EU-ban el nem ismert orosz és kínai vakcinával is oltják a lakosságot. Az első adag vakcina beadása után kiállított plasztikkártya azonban gyakran nem tartalmazza, hogy milyen vakcinával oltották be az illetőt, viszont az oltási igazolásként működő okostelefonos applikációban már ez is megtalálható. A szlovák egészségügyi minisztériumnál ezért arról is érdeklődtünk, hogy elfogadják-e majd Szlovákiában azoknak az oltási igazolványát, akik az unióban nem regisztrált vakcinát kaptak. A tárca ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, vizsgálják a problémát, és ha lesz válaszuk, tudatják velünk. Ez cikkünk megjelenéséig nem történt meg.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy Ausztria nemrégen bejelentette, nem fogja elismerni azoknak az oltási igazolványát, akiket az unióban jóvá nem hagyott vakcinával oltottak be. Információink szerint Ausztria ezzel együtt is azt tervezi, hogy szerdán megnyitja a határait a turisták előtt. Az országba való belépést valószínűleg negatív teszthez kötik majd, de lapzártánkig nem tették közzé azon országok listáját, amelyek polgáraira vonatkozna az enyhített szabályozás.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyimesi György (OĽaNO) szerint ez a séma is csak alátámasztja, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) támogatásainak egy része a Híd közeli szervezetekhez került ⋌(A szerző felvétele)

Gyimesi: Visszaélések voltak a KKA-ban

Emberi Jogok Európai Bírósága
Frissítve

Strasbourg kibújt a szlovák nyelvtörvény megítélése alól

benzin

Itt a nyár, vele együtt a drága benzin

nyaralás k

Nem kell elsietni a repülőjegy foglalását, ha nyaralni mennénk

kiégett kórház
Frissítve

VIDEÓ: Tűz ütött ki a kassai kórházban, evakuálták a pácienseket

koronavírus-vakcina
Frissítve

Elhunyt egy 44 éves férfi, miután beoltották

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.