Játszóteret kapnak ajándékba

Pozsony. Játszóteret kapnak ajándékba a vakok és gyengén látók bentlakásos alapiskolájának tanulói. A tér tavasszal készül el.

Pozsony. Játszóteret kapnak ajándékba a vakok és gyengén látók bentlakásos alapiskolájának tanulói. A tér tavasszal készül el.

A bentlakásos alapiskola jelenleg 115 látáskárosult gyermeknek nyújt átmeneti otthont, a korszerű taneszközök segítségével tudásuk szintje nem tér el egészséges kortársaikétől, de éppúgy szeretnek mozogni, játszani – hangsúlyozta Jozef Šimko iskolaigazgató. Kifejtette, pénz híján nem volt játszóterük, a rendelkezésre álló anyagiakból műszereket vásároltak. Ugyanis a látáskárosultak beilleszkedése azért ütközik nehézségekbe, mert a hagyományos iskolákban segédeszközök, nagyítók nélkül nem boldogulnak. Integrálásuk csak akkor lehet sikeres, ha erre adottak lesznek az anyagi, tárgyi feltételek. – Növendékeink nem szorulnak sajnálatra, támogatásra annál inkább. Évek óta dédelgetett tervünk válik valóra, végre játszóteret kapnak – nyilatkozta elégedetten az iskola igazgatója, miután a Henkel Slovensko társaság vezérigazgatójától átvette a 350 ezer koronás adományt. „A rászorulók anyagi segítségnyújtása cégünk alapfilozófiája” – mondta Zděnek Brich vezérigazgató és hozzátette: „Fennállásunk 125. évfordulója alkalmából tavaly 52 országban az egészségkárosult gyerekek életfeltételeit javító tervezetekre 1,25 millió eurót fordítottunk, pl. 350 ezer koronával támogattuk a testi fogyatékos gyerekek pozsonyi iskoláját”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?