Közélet

Járványként terjed a nők elleni erőszak

Pozsony | A világjárvány és az egy éve tartó bezártság nem csak az országot és a gazdaságot tette próbára, hanem a kapcsolatainkat is – ráadásul egy létező, nagyon akut problémára erősített rá, a családon belüli erőszak elharapózására. A hivatalos számok azonban némi ellentmondást mutatnak.
Finta Márk

2021. március 20. 18:30

Járványként terjed a nők elleni erőszak
A rendőrség tavaly egy okostelefonos alkalmazást is létrehozott a családon belüli erőszakos cselekmények bejelentésére, a nőknek azonban továbbra is csupán a 15 százaléka fordul hozzájuk, ha erőszak éri őket. - TASR-felvétel

Azt, hogy a családon belüli vagy kapcsolati erőszakkal összefüggő esetek száma ilyen helyzetekben megugrik, már a járvány elején sejteni lehetett – mondta lapunknak Zuzana Očenášová, a nők elleni erőszak megelőzésével foglalkozó koordinációs-módszertani központ (KMC) elemzője. Mindezt alátámasztotta az is, hogy már az első hullám két és fél hónapja alatt 1251 nő fordult olyan szervezetekhez, amelyek ilyen esetekben nyújtanak segítséget. A tavalyi év összesítése pedig azt mutatta, hogy a segélyvonalakat 50 százalékkal több nő hívta, mint egy évvel korábban.

„A járványhelyzet fokozza a stresszt. Az emberek félnek a betegségtől, attól, hogy megfertőződnek, és félnek a járványkezelő intézkedések hatásaitól is. Másrészt az összezártság is szerepet játszik: az olyan családok, ahol ilyesmi előfordul, egyszerűen több időt töltenek együtt, és az erőszakos cselekedetek elkövetőinek több alkalmuk nyílik minderre” – magyarázza a kiváltó okokat Očenášová. A tavalyi év adataiból kiderül: elsősorban nem a fizikai, hanem a pszichés erőszak megnyilvánulásai nőttek meg drámaian – és különösen a totális kontroll, hiszen a szociális izoláció miatt erre az elkövetőknek rengeteg lehetőségük van.

Nem bíznak a rendőrben

Očenášová szerint az áldozatok elsősorban inkább a segélyszervezetekhez fordulnak segítségért, nem a rendőrséghez – csupán a nők 15 százaléka keresi fel a hatóságokat, ha erőszak érte. A rendőrségi statisztikákon épp ezért nem is igen látszik, az ilyen típusú erőszak növekedése. Az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly összesen 8813 ilyen esetet vizsgáltak ki, ami 2019- hez képest 485-tel kevesebb volt. A konkrét kapcsolati erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények száma ezzel párhuzamosan azonban emelkedett, nem is keveset. Ebbe a büntetőjogi kategóriába tartoznak azok az esetek, amikor az elkövető házastársa, vagy épp a gondozása, gyámsága alatt álló személy ellen követ el fizikai vagy pszichikai erőszakot: veri, megalázza, fenyegeti, vagy épp koldulásra kényszeríti, éhezteti, vagy más módon kínozza. A rendőrség 477 ilyen esetet vizsgált ki, ami 72-vel magasabb, mint 2019-ben. Csupán 241 esetet sikerült felderíteni – a rendőrség ezt azzal magyarázza, hogy a bizonyítási eljárás ebben az esetben rendkívül bonyolult, és óriási jelentősége van a szakértői bizonyításnak.

Még több gyilkosság

A számok és trendek furcsa alakulásával kapcsolatban nehéz egyértelmű választ adni – Očenášová szerint rengeteg múlik azon, hogyan kvalifikálják az egyes bűncselekményeket a hatóságok. Az erőszak elharapózását ugyanakkor egyértelműen bizonyítja egy fontos statisztikai adat, méghozzá az ilyen cselekmények során elkövetett gyilkosságok száma. „Az elmúlt tíz év egyikében sem ölt meg több nőt a partnere, mint az elmúlt évben” – mondta lapunknak Očenášová.

A rendőrségnek van egy viszonylag erős eszköze azzal kapcsolatban, hogyan válassza el az erőszakoskodót az áldozattól: az elkövetőt jelenleg 10, a jövőben 14 napra tilthatja ki a közös háztartásból. Ezzel gyakrabban is élnek a hatóságok: tavaly 1045 ilyen eset volt, 153-mal több, mint 2019-ben – igaz, Očenášová szerint érdekes módon ez inkább a tavalyi év elejére, illetve a korlátozások kora nyári feloldásának idejére volt jellemzőbb. Ráadásul hatalmas az eltérés az egyes megyék között is: vannak olyan régiók, ahol ezzel az eszközzel gyakrabban élnek – a nyilvános adatok szerint például Kassa megyében. A lista másik végén Nagyszombat és Besztercebánya megye áll. Az eltérések Očenášová szerint azzal magyarázhatók, hogy rengeteg múlik azon, hogyan áll a problémához a kerületi rendőri vezetés, és például az is, milyen oktatást kapnak ezzel kapcsolatban maguk a rendőrök. Kassa megyében például a Fenestra segélyszervezet kifejezetten aktív, és kiváló együttműködési rendszert épített ki az ottani rendőrséggel – a rendőrök jobban odafigyelnek ezekre az esetekre, és jobban is tudják kezelni.

Alacsony büntetések

Az ideiglenes kitiltás azonban nagyon gyakran nem elég – ilyenkor az áldozatnak a bírósághoz kell fordulnia, hogy a kitiltás időtartamát meghosszabbítsák, ám a rendőrség és Očenášová is hangsúlyozza: arányaiban nagyon kevesen lépik ezt meg. Emögött elsősorban az állhat, hogy ez már olyan jogi procedúra, amely során az áldozatnak aktívan kell fellépnie. A helyzet azonban javulhat: minden megyében létrejön a jövőben egy intervenciós válságközpont, amelyet ilyen esetekben értesíthet a rendőrség, és amelynek munkatársai segíthetnek az áldozatoknak a dolog továbbgördítésében. „Valószínű, hogy a jövőben emelkedni fog azok száma, akik bírósághoz fordulnak, lesz ugyanis, aki aktívan segíti az áldozatokat, például segít nekik a kérvény megírásában” – mondta Očenášová. Arról ugyanakkor nincs pontos adat, hogy hány olyan kapcsolati vagy családon belüli erőszakkal kapcsolatos eset végzi a bíróságon, amelyben az áldozat feljelentést tett. „Nagyon sok ilyen esetet csak szabálysértésként kezelnek a hatóságok, és pénzbüntetéssel végződnek” – magyarázza a szakértő. A bíróság elé kerülő esetek nagy százalékban végződnek az elkövető elítélésével – a probléma csupán az, hogy az ítéletek nagyon enyhék.

Očenášová végzett ezzel kapcsolatban egy elemzést, melyből kiderült, hogy az elkövetők döntő többségét csupán feltételes szabadságvesztésre ítélik, s így továbbra is kapcsolatban maradhatnak az áldozattal. A büntető törvénykönyv kapcsolati erőszakot definiáló, 208- as paragrafusának két törvényi tényállása van, az elsőnél a büntetés alsó határa 3 év – az adatok szerint csak az elkövetők 4 százaléka kapott ennél magasabb büntetést. A másodiknál – mely a súlyosabb elkövetési formát definiálja – az alsó határ 7 év, és az arányok itt sem sokkal jobbak: csak az elkövetők 9 százaléka kapott ennél szigorúbb szankciót. „A bíróságok hajlamosak a törvény által engedélyezett legalacsonyabb büntetést kiszabni” – figyelmeztet Očenášová, hozzátéve, a szlovákiai törvények jók, ám az alkalmazási gyakorlat komoly hiányosságokat mutat.

Hiányzó erőforrások

A családon belüli és kapcsolati erőszaknál a hallgatás megtörése a legnagyobb mentális akadály, amit az áldozatoknak le kell küzdeniük. Ezt tovább nehezítheti, hogy vannak áldozatok, akik például nyelvi akadályok miatt nem keresnek segítséget. „Azt tudni kell, hogy az áldozatok többsége – bár nem fordulnak a hatóságokhoz – talál a környezetében olyan embert, akinek elmondja, mi történik vele” – magyarázza a szakértő.

Segélyszervezetekből több is működik Szlovákiában, ám összességében korlátozott számban és erőforrásokkal – ráadásul regionálisan rendkívül aránytalan elosztásban. Dél-Szlovákiában például Očenášová szerint kifejezetten kevés ilyen szervezet és központ van – a magyarlakta területeken pedig szinte egyáltalán nincs.

Az erőforráshiány a roma közösségekkel kapcsolatos munkában is jelentkezik. Očenášová elmondta, hogy bár a szociális terepmunkások révén a szervezetek igyekeznek emelni a tudatosság szintjét itt is, sokszor nem tudnak segíteni, ha például a bántalmazott, többgyerekes anyát anyaotthonban kell elhelyezni – egyszerűen nem áll rendelkezésre a megfelelő kapacitás. A segélyszervezetek finanszírozása nem stabil, évről évre élnek a megyéktől kapott támogatásból és esetenként minisztériumi pályázatokból. „Mivel nem előre kalkulálható a finanszírozásuk, így nagyon nehezen tudnak speciális programokat indítani olyan nők számára, akik a lakosság sebezhetőbb csoportjaihoz tartoznak. A szervezeteknek sok különböző forrásból kell összeállítaniuk az erőforrásaikat, hogy komplex segítséget tudjanak nyújtani. Óriási tartalékok vannak még abban, hogyan lehetne ezeket a szervezeteket finanszírozni és fenntartani” – zárta a szakértő.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mózes Szabolcs (középen), az Összefogás elnöke szerint ha az építési törvény javasolt változatát fogadnák el, akkor az építési engedély tízszer, hússzor is drágább lehetne a jelenleginél ⋌(TASR-felvétel)

A Szövetség szerint is rossz az új építési törvény tervezete

Parlament

Halasztani kellett a parlamenti ülést, továbbra sincs egyezség a koalícióban

Vladimír Lengvarský

A beoltottak júniustól európai tanúsítványt kapnak

spanyolnátha

GALÉRIA: A történelem 10 leghalálosabb járványa

Ikea

Veszélyes termékekre figyelmeztet az IKEA

hold

Teljes holdfogyatkozás a jövő héten. Milyen lesz a vérvirágos szuperhold?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.