Járatokat szüntethet meg a vasút

Pozsony. A Szlovák Vasúttársaság december derekától megszüntetheti menetrend szerinti járatainak akár 8%-át is (ez legalább 200 járatot jelent), további 250-et pedig megkurtíthat. A lefaragás 300–400 vasúti alkalmazott elbocsátását vonhatja maga után, vagyis minden tizedik munkavállaló állása veszélybe kerül.

Pozsony. A Szlovák Vasúttársaság december derekától megszüntetheti menetrend szerinti járatainak akár 8%-át is (ez legalább 200 járatot jelent), további 250-et pedig megkurtíthat. A lefaragás 300–400 vasúti alkalmazott elbocsátását vonhatja maga után, vagyis minden tizedik munkavállaló állása veszélybe kerül. Az utasforgalomra nagy csapást mérő lépést a pénzhiány váltotta ki. A társaságnak jövő évi működéséhez legalább 5,5 milliárd korona állami dotációra volna szüksége, ehelyett a kormány csupán 4,5 milliárdos, legfeljebb 4,9 milliárdos pénzinjekcióval számol – közölte Miloš Čikovský, a cég szóvivője. A vasút működése évi 8,9 milliárd koronát emészt fel, ebből 3,4 milliárd folyik be a jegyeladásból, a többit az államkasszából fedezik. Bár a jegyárak jövőre nem változnak, mégis aggasztó, hogy főleg a Pozsony-Zólyom-Losonc-Kassa vonalon forognak veszélyben a járatok. (P, t, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?