Ján Sokol volt érsek ügyeit az ügyészség vizsgálja

Pozsony |

<p>Az ügyészség fogja kivizsgálni a Nagyszombati Érsekség 2009 előtti pénzügyeit – ezt az egyházmegye könyvvizsgálatát végző, neve elhallgatását kérő könyvvizsgáló árulta el a Sme napilapnak. További részleteket nem volt hajlandó elmondani.</p>

A pénzügyi auditot Róbert Bezák hétfőn leváltott érsek rendelte el, miután 2009-ben átvette az egyházmegye irányítását.

Nem sokkal később a Týždeň hetilap közölt leleplező cikket arról, hogy Bezák elődje, Ján Sokol több százmillió koronát utalt át egy volt ŠtB-sügynök számlájára, s az összeg hiányzik az érsekség könyveléséből.

A könyvvizsgáló három nappal Bezák leváltása után tett feljelentést az ügyészségen, mert komoly hiányosságokat talált az érsekség könyvelésében. A törvény szerint ilyenkor a könyvvizsgáló köteles feljelentést tenni.

Az érsekség megerősítette, hogy tud a feljelentésről, ám az ügyben nem nyilatkozik, a Szlovák Püspöki Kar szintén hallgat. Sokol könyvelési praktikáiról Bezák is többször nyilatkozott.

Bezák leváltásának okai továbbra sem ismertek, spekulációk szerint elmozdításának köze lehetett Sokol viselt dolgaihoz. Vagy nem tudta ezeket kellőképpen „menedzselni”, vagy pedig az volt a „gond”, hogy nem próbálta leplezni a korábbi visszásságokat. (MSz)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?