Ján Slovinský az Igazságszolgáltatási Tanács új tagja

Pozsony |

<p>Csütörtökön új taggal gyarapodott az Igazságszolgáltatási Tanács &ndash; a Nemzeti Tanács képviselői Ján Slovinskýt választották meg új tagjának.</p>

Az egyetlen jelölt csütörtökön Ján Slovisnský volt – az előző tagot, Dušan Čimát kedden függesztették fel. Mint új tag már részt vehet a jövő hét kedden tartott kulcsfontosságú tárgyaláson, amelynek programpontja a Legfelsőbb Bíróság, valamint a tanács elnökének megválasztása.

Az ellenzék nehezményezte, hogy Pavol Paška házelnök csak 24 órát adott az esetleges tagok jelölésére, valamint azt, hogy Slovinský azelőtt egyezett bele a jelölésébe, hogy az ellenzék egyáltalán tudomást szerzett volna a Smer terveiről, miszerint Čimát le akarja váltani. „Huszonnégy órás határidő kiszabása arra, hogy jelöltet állítsanak, egyszerűen túl kevés. 24 óra alatt nem lehet olyan jelöltet találni, aki az összes szükséges irattal rendelkezik.” – nyilatkozta Lucia Žitňanská, volt igazságügyi miniszter. Az ellenzék kritikával illette Čima minden előzetes indok nélküli leváltását is.

Anton Martvoň az üzente az ellenzéknek, hogy amikor Kiska leváltotta az Igazságszolgáltatási Tanács három tagját, akkor kinyitotta Pandora szelencéjét. „Akkor mind tapsoltatok neki, most kritizáljátok. Mi semmi újat nem találtunk ki, csak azt, amit már Kiska elindított.” – nyilatkozta a Smeres képviselő. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?