Itt van Amerika!

Az USA-ban az ikertornyok leomlása utáni idők óta a lakosság terrorizmustól való megóvása végett a magukat illetékeseknek mondó szerveknek szinte mindent szabad. Olyan emberi szabadságjogokat sérthetnek meg törvényszegés nélkül, amelyek megsértéséért egyébként azelőtt akár börtönbüntetés is járt volna. A megfélemlített nép – érthető, de vitatható módon – bólintott, lemondott bizonyos jogairól. Jobban fél a terroristáktól, mint attól a rendszertől, amely védelmet ígér neki. A szabadság szimbólumaként számon tartott országra kitették a táblát: megtelt. Aki kinn rekedt, potenciális ellenség, aki pedig benn, az részben szintén ellenség, másrészt önmaga félelmének foglya.

Európában – ahol a közelmúltban még amolyan adrenalinsportként kipróbálhatott egy-két diktatúrát – a nép már nehezebben hiszi el politikusainak, hogy valami külső ellenségtől megóvandó, szükséges volna bizonyos szabadságjogok korlátozása. Itt mindig volt külső és belső ellenség, és bizony sosem egy-egy lehallgatott telefonon múlt, hogy egy-egy ország összeomlott vagy sem. Itt az emberek megszokták, megtanulták, hogy politikusaikról is ki-kiderülnek csúnya dolgok, és hogy erőteljesen ellenőrizni kell ám őket! Illetve, hogy ne eresszük be a politikust a házba, mert a végén még otthon érzi magát, s eszébe nem jut távozni, amikor az illem megkívánná. Nagy-nagy tisztelet persze a kivételeknek, akik miatt négyévente még mindig érdemes az urnákhoz járulni.

Hallom ám, hogy a belügy itthon is szorgalmasan dolgozik a telefonbeszélgetések lehallgatásának metodikai módosításán. Magyarra fordítva azt szeretné, ugyan ne kelljen már minden piszlicsáré füleléshez bírósági végzést szereznie, saját hatáskörén belül – vagyis alig ellenőrizhető módon – hallgathasson bele Bözsi néni dumcsijába, Mari néni receptjeibe, Péterke és Magdika szerelmi, netán pikáns vallomásaiba, mert akkor biztosan hamarabb ráakadnak a külső-belső ellenséges terrorista kódolt üzeneteire... Hogy emellett hogyan biztosítanák jelenlegi technikájukkal személyes adatainkat, mondanivalónk titkosságát, a magánjelleget, üzleti titkainkat, arról véleményt alkothattunk, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal szerverét – máig sem védik jobban – oly játszi könnyedséggel heckelték meg, ahogyan a hullámos papagáj töri a kölest. Ma, amikor szinte minden hét számjegyű összegekkel dolgozó vállalkozó csak az irodáján kívül, villanyoszlop nélküli sík mezőn, autójától minimum háromszáz méternyire, kikapcsolt és elemétől megszabadított telefonnal a zsebében, kétajtós szekrények kíséretében merhet csak bizniszről beszélni partnerével, igazán jó móka lenne a dolog. Ennyi energiával keretes hirdetésben is közzétehetnénk adatainkat, titkainkat. Amikor a védelmi pénz sem véd, a rendőrségnek szánt „védelmi pénz”: az adónk még annyit sem ér, mint az állami fegyverraktár tűzvédelme, amelyet szintén a legnagyobb biztonsági intézkedések közepette láttunk füstbe menni... Hajjaj... Az internet már ma ellenőrizhetetlen (ami azért jó is!). A telefontársaságok reakciói kiszámíthatatlanok, már kész piacot veszteni, gondolom, egyik sem óhajt. A postám ugyanúgy tépett, jobb esetben újracsomagolt borítékokban érkezik, mint a nyolcvanas években, „došlo poškodené” pecséttel ellátva. Oszt kész. Se bocsánat, se elnézést, se semmi. Csak a dráguló kézbesítés...

Vajon miért nem csodálkozom én azon, hogy a szervek nem bíznak meg bennünk, böcsületes polgárokban? S miért nem bízunk bennük maradéktalanul még mindig mi, lakosok? Olyan ez, mint a vicc: Miért aggódnak a férfiak a méreteik miatt? Mert van rá okuk! Normálisan vigyázni kell, mert ránk tör a biztonság, bekakilnak a terroristák stb. Csak nehogy az áruházban is akciós végbélvizsgálatot végezzen a derekasan felszerelt biztonsági őr, akinek anno tanítóként harmadszorra mindkét szemem becsukva sikerült megadnom a négyest! Normálisan vigyázni kell, nehogy már fenyegessük állam bácsi biztonságát. Normálisan oda kell figyelni, mert egy szempillantás alatt tiszta Amerika lesz itt! Szlovákiában!