Itt a szlovák válasz Orbán földvásárlási terveire

Vlcan
Pozsony |

Annak ellenére, hogy a magyar kormány visszavonta a külföldi földvásárlásokkal kapcsolatos elképzeléseit, a szlovák földművelésügyi tárca gőzerővel dolgozik az ellentörvényen. Hogyan szeretnék megakadályozni, hogy más államok közvetlenül vagy közvetve Szlovákiában vásároljanak földeket?

A magyar kormány még júliusban döntött úgy, hogy létrehozza a 400 millió eurós Termőföld Magántőkealapot, amely termőföldet vásárolt volna a kelet-közép-európai régióban, megteremtve ezzel a magyarországi mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének az alapjait. A magyar terv ellen elsőként – a magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott október eleji találkozója során – Ivan Korčok külügyminiszter tiltakozott, amit a szlovák politikusok és média részéről széles körű hisztériakampány követett. Korčok már akkor jelezte, hogy a földművelésügyi minisztériummal közösen keresik a módját annak, hogyan korlátozzák külföldi szereplők szlovákiai földvásárlását.

Beindult a gőzhenger

A magyar kormány időközben ugyan jelezte, hogy Magyarország a szlovák fél kezdeményezésére eltörölte a földvásárlásról szóló határozatát, amiről Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben tájékoztatta szlovák kollégáját, Eduard Hegert, úgy tűnik azonban, hogy a szlovák fél semmit sem bíz a véletlenre, a Korčok által belengetett ellentörvény kidolgozásáról továbbra sem mondtak le. Épp ellenkezőleg, a földművelésügyi tárca már el is készült a mezőgazdasági földek tulajdonjogát szabályozó 140/2014-es számú törvény módosításjavaslatával. A szaktárca a lapunknak is megküldött nyilatkozatában ugyan elismeri, hogy a magyar fél visszakozása miatt úgy tűnhet, hogy a törvénymódosításnak már nincs értelme, a minisztérium szerint azonban „a szlovák termőföld védelme továbbra is aktuális téma”. „Az október 18-ai, hétfői koalíciós tanácson bemutattam a módosításjavaslatunkat, amelyet már szerdán szerettem volna beterjeszteni a kormány elé. Az SaS azonban fenntartásokkal fogadta a javaslatot, ezért létrehoztunk egy szakértői csoportot, amelyben mind a négy koalíciós párt képviselteti magát, és amelynek a célja, hogy összehangolja a pártok elképzeléseit” – mondta el Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter, aki azt tervezi, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja majd a módosítást.

Többlépcsős védelem

Milyen javaslattal rukkolt elő a földművelésügyi tárca a termőföld védelmében? „A fő célunknak azt tartjuk, hogy más államok bármiféle kontroll nélkül ne juthassanak hozzá a szlovák termőföldhöz. Szeretnénk megakadályozni azt is, hogy a földhöz olyan magánszemélyek férjenek hozzá, akik az uniós joggal nem összeegyeztethető módon jutottak hozzá a földvásárláshoz szükséges anyagiakhoz” – mondta el Vlčan. A szaktárca ezért azt javasolja, hogy az államnak és a közszféra kiválasztott jogalanyainak elővásárlási joga legyen. Ezzel párhuzamosan pedig megtiltaná, hogy olyan államok és az azokból származó vállalkozások, magánszemélyek Szlovákiában juthassanak termőföldhöz, amelyekben a földvásárlást olyan állami forrásokból finanszírozzák, amelyek nincsenek összhangban az uniós joggal.

A maximális átláthatóságra és esélyegyenlőségre hivatkozva a szaktárca a mezőgazdasági földterületek átruházására vonatkozó valamennyi ajánlat kötelező közzétételét javasolja. Ettől azt reméli, hogy nagyobb áttekintése lesz a rendelkezésre álló földterületekről, a földtulajdonosok által felszámított árakról és a földvásárlás iránt érdeklődőkről, aminek köszönhetően az állam aktívan élhet az elővásárlási jogával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?