Ismét zűrzavar a határon

határátkelőhely
Pozsony |

A rendőrség ma még nem fogja véletlenszerűen ellenőrizni a határokon, hogy van-e 14 napnál nem régebbi, negatív antigéntesztje az ingázóknak. Erre részben a tesztelőpontok leterheltsége miatt került sor.

Mióta az illetékesek bejelentették, hogy mától megváltoznak a határátkelésre vonatkozó szabályok azok számára is, akiknek eddig kivételük volt a szigorított intézkedések alól, egyre nehezebben átlátható a helyzet. Péntekig arról volt szó, hogy mától a hétévesnél idősebb ingázóknak, a tanulóknak és külföldi dolgozóknak két hétnél nem régebbi, negatív antigéntesztet kell felmutatniuk a határátkelőkön, melyet szlovákiai tesztelési ponton szereztek. A hétvégén ez megváltozott, Ján Mikas országos tiszti főorvos ugyanis bejelentette, hogy a külföldön abszolvált tesztet is elfogadják – ám csak uniós tanúsítvánnyal rendelkező teszteket. Így tehát az ingázók Magyarországon, Ausztriában, Lengyelországban és Csehországban is tesztelhetik magukat – a vonatkozó rendeletet ma tervezik módosítani.

Sorakozás tesztelésre

Az elmúlt napokban a szlovákiai mobil mintavételi pontok előtt hatalmas sorok alakultak ki, a tesztelőcsoportok nem is tudtak mindenkit letesztelni.

A hatóságok tehát úgy döntöttek, még egy kicsivel több időt adnak az ingázóknak.

Barbora Túrosová, a belügyminisztérium szóvivője vasárnap délelőtt jelentette be, hogy a határrezsim szigorításait egyelőre még nem fogják megérezni az ingázók, és a rendőrök egyelőre nem fogják véletlenszerűen ellenőrizni, van-e két hétnél nem régebbi negatív tesztjük.

Egy-két nap haladék

Mindez azonban csak a rendelkezés visszavonásáig érvényes. Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár az Új Szónak tegnap azt mondta, egy, legfeljebb két nappal kapnak így több időt a tesztelésre az ingázók. A központi válságstáb ma délután ugyanis várhatóan elfogadja a szigorításról szóló határozat kiegészítését, tehát engedélyezi a külföldi, EU-tanúsítvánnyal rendelkező teszteket is, és ez az államtitkár szerint kedden már hatályba is léphet. „Elképzelhető, hogy legfeljebb egy napot csúszik a dolog” – tette hozzá Klus. A rendőrség tehát kedden, legkésőbb szerdán már ellenőrizni fogja a negatív teszteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?