Internetes tagfelvételt is lehetővé tenne az MKP

Pozsony |

<p>A szeptemberi alapszabály-módosító kongresszusra készült szombati pozsonyi ülésén az MKP Országos Tanácsa.</p>

A Magyar Koalíció Pártján belül a helyi szervezetek taggyűléseit követően lezajlottak a járási konferenciák is, amelyek véleményezték az országos elnökség alapszabály-tervezetét, és saját javaslatokat is megfogalmaztak. Az MKP országos Tanácsa ezeket összegzi, majd megteszi javaslatát. Bárdos Gyula, a testület elnöke hangsúlyozta, természetesen csak javaslatról lehet szó, hiszen a döntés a kongresszusi küldöttek kizárólagos joga. A közgyűlés szeptember 22-én lesz Füleken.

Berényi József pártelnök elmondta, az MKP hatékony működéséhez a mostaninál egyszerűbb alapszabályra van szükség - olvasható a párt honlapján megjelent szombati tájékoztatóban.

A járási konferenciákon az MKP névváltoztatásával kapcsolatban a következő javaslatok születtek: három járás szerint ne legyen névváltoztatás, a Magyar Közösség Pártját 10 járás támogatja, további négy járás szerint elég volna ennek az első két szava, azaz: Magyar Közösség. Két járás más nevet javasolt: Szlovákiai Magyarok Pártja, Értünk.

Berényi a sajtótájékoztatón elmondta, az új alapszabállyal három fő feladatnak kívánnak megfelelni. A pártot nyitottabbá, modernebbé, működését egyszerűbbé kell tenni. A párt elsősorban Dél-Szlovákia és az elmaradott régiók érdekképviseletét vállalja fel. Elnevezésével kapcsolatban az MKP OT tagjai közül a "Magyar Közösség Pártját" és a "Magyar Közösséget" támogatják a legtöbben.

Valószínűleg egyszerűsödik majd a tagfelvétel. Bárki, aki egyetért az alapszabályban foglaltakkal, kitöltheti a belépési nyilatkozatot, és máris párttaggá válhat - és ezt akár már a világhálón keresztül is megteheti. Az esetleges visszaélések megelőzése érdekében azonban csak az adott helyi szervezet következő gyűlésétől kezdve lesz szavazati joga.

Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök azok táborába tartozik, akik szerint az elnevezésből ki kell hagyni a párt kifejezést. Elmondta, a Magyar Közösség egyértelműen kifejezi a párt célját, nem kell változtatni a logón sem, hiszen abban eddig is csak az MK betűk szerepeltek. A párt kifejezés sok ember számára negatív kicsengésű, ezért is lehet, hogy a törvényhozásba és a magyar Országgyűlésbe jutott pártok többségénél is hiányzik az elnevezésből a "párt" kifejezés (Magyarországon csak az MSZP, Szlovákiában pedig csak az SDKÚ-DS pártelnevezése tartalmazza ezt).

A Robert Fico vezette kormány lépéseit Farkas Iván és Németh Gabriella szociális és egészségügyi alelnök értékelte. Farkas  szerint a kormány elhibázott válságkezelő programot hirdetett, mely inkább válsággerjesztő, semmint -kezelő, emellett ellentétben áll Ficóék választási ígéreteivel is. Az MKP szerint ezért indokolt a választópolgárok kiábrándultsága és csalódottsága. Az kormány adópolitikája is rontja a vállalkozók helyzetét. A közlekedés terén ugyancsak romlott a helyzet, vasúti járatok szűnnek meg Dél-Szlovákiában is - ezt az MKP határozottan elítéli.

Németh Gabriella úgy látja, a kormány nem a kisemberek javát szolgálja. A gyógyszerárak emelése komoly gondot okoz széles rétegeknek.  Szerinte a kabinet a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás terén sem ért el kedvező eredményeket. Ha ezek után még bevezetik az egybiztosítós modellt is, akkor megszűnik a piaci verseny, ami a színvonal csökkenéséhez vezethet.

Szigeti László kulturális és oktatásügyi alelnök elmondta, az MKP jogosnak tartja és támogatja a pedagógusok jövő heti sztrájkát. "Évek óta csak ígérgetik az oktatásügyben dolgozók bérének rendezését. Amíg tavaly az egészségügyben dolgozók jelentős, 20-30 százalékos béremelést harcoltak ki, addig a pedagógusoknak be kell érniük alig több mint öt százalékkal. A helyzet megalázó és tarthatatlan" - mondta. (mkp.sk, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?