Ingyenes tanácsadás

Zsigárd. „Kétségtelen, hogy az utóbbi években a faluban nagyon sok pozitív változás történt, sok új beruházás valósult meg, de közben a közösségi, szellemi életről mintha megfeledkeztek volna.

Zsigárd. „Kétségtelen, hogy az utóbbi években a faluban nagyon sok pozitív változás történt, sok új beruházás valósult meg, de közben a közösségi, szellemi életről mintha megfeledkeztek volna. Ennek a hiánynak a pótlására hoztuk létre a Zsigárdi Polgári Társulást” – tájékoztatott Gombík Róbert zsigárdi plébános, az idén alakult polgári társulás egyik alapítója, aki úgy érzi, hogy a helyi értelmiséget kirekesztik a helyi ügyek intézéséből.

A társulás az ismeretterjesztő közművelődési tevékenységet tartja feladatának. Ennek keretében minden páratlan hét keddjén ingyenes tanácsadást nyújtanak a klubban. Az alapító tagok közül Csandal Tibor jogász, Palágyi Zoltán állatorvos, Császár László mérnök a saját szakterületükön tudnak tanácsot adni, Kiss László a kertészkedőknek szolgál hasznos növényvédelmi és egyéb tanácsokkal. A polgári társulás vendége volt már Könözsi László volt mezőgazdasági államtitkár, akivel elsősorban a kistermelők és magángazdálkodók értékesítési gondjait vitatták meg. Szerveztek már előadást a drogproblémáról az alapiskolában, egy következő előadás a közlekedésbiztonságról szól majd. November 17-én a Kossuth évfordulóról emlékeztek a községi hivatal nagytermében, és erre Ferenczy Anna színésznőt és Batta György költő-újságírót is meghívták.

Szórakoztató műsort szeretnének szervezni a magyar televízióból ismert „Előttem az utódom” című műsor mintájára, amelyben gyerekek, szülők és nagyszülők együtt énekelnek, szavalnak. Az előadás díszvendége az ismert budapesti színművész, Kaszás Attila lenne, akinek édesanyja zsigárdi származású.

A távolabbi terveik között szerepel egy pasztorációs központ kialakítása a régi plébániaépületben, amely évek óta kihasználatlanul áll. Itt elsősorban fiatalok lelki építésével foglalkoznának, emellett néhány helyiség arra is szolgálhatna, hogy ott a rászorult öregeknek, bántalmazott gyerekeknek, a garázdálkodó férj elől menekülő feleségnek nyújtsanak átmenetileg menedéket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?