Ingyenes lesz a vonat

Pozsony |

<p>November 17-től ingyenes lesz a vonatközlekedés a diákoknak, gyerekeknek és a nyugdíjasoknak &ndash; a kormány jóváhagyta az új szociális csomagot.</p>

A gyerekek, a tanulók, a diákok, a 26. életévüket nem betöltött nappali képzést látogató egyetemisták és a nyugdíjasok november 17-től ingyen utazhatnak a vonatokon. A kedvezményezett csoport az adott járatok második osztályát veheti igénybe ingyenesen. A határozat a kormány pénzügyi, gazdasági és szociális csomagja keretén belül valósul meg, amely a lakosság életszínvonalának emelését célozta meg.

A Közlekedésügyi, Építési és Régiófejlesztési Minisztérium az Állami Vasúttársasággal és a RegioJettel (A Komárom-Pozsony szakaszon) egyezett meg. A kedvezmény nem vonatkozik a nemzetközi IC, EC vonatokra, valamint azokra a járatokra, amelyeket az egyes társaságok saját költségükön, az állam segélye nélkül működtetnek. A kormány további engedményeket kíván foganatosítani a munkába vonattal közlekedők számára, akiknek 30-50 százalékos kedvezményt ajánlana fel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?