Indul „Az ügyfél nyelvén” című nyelvhasználati kampány

Pozsony |

<p>„Az ügyfél nyelvén” című nyelvhasználati kampány célja a dél-szlovákiai vállalkozók arra való ösztönzése, hogy tevékenységük során nagyobb mértékben figyeljenek oda ügyfeleik anyanyelvére.</p>

Fő motivációját az a mindennapos tapasztalat adja, hogy a dél-szlovákiai gazdasági, kereskedelmi életben a magyar nyelv az össztársadalmi súlyánál jóval kisebb szerephez jut. A döntően magyarlakta régiókban még a kevés energiát, anyagi ráfordítást igénylő esetekben is az a jellemző, hogy a magyar nyelv csak szimbolikus mértékben jelenik meg, ha egyáltalán megjelenik.

A kampány megvalósítója – az Anyanyelvünkért Polgári Társulás – tisztában van azzal, hogy a kereskedelmi, üzleti kapcsolatoknak megvan a maguk sajátos működési logikája, amely elsősorban a hatékonyságban, a profitorientáltságban és az ügyfél igényeinek lehető legnagyobb mértékű kielégítésében testesülnek meg. Az áruk és szolgáltatások értékesítése során az ügyfél személyiségének figyelembe vétele a szó szoros értelmében kifizetődő hozzáállás. Úgy gondoljuk, hogy az életkor, a nem vagy az ízlés mellett az ügyfél személyiségének fontos összetevőjét képezi az anyanyelv is. Meggyőződésünk, hogy az ügyfél anyanyelvének fokozottabb megjelenése növelni képes az ügyfél komfortérzetét, elégedettségét. Az ügyfél elégedettsége pedig, időtől vagy helytől függetlenül mindig is jó „üzletnek” bizonyult.

Kampányunk célja tehát az, hogy rámutassunk: Dél-Szlovákiában a magyar nyelv gyakoribb használatának racionális alapja van. Meggyőződésünk, hogy a kölcsönös és kézzelfogható előnyök követése a legjobb üzletpolitika, egyben a legjobb „nyelvpolitika”.

A tevékenység bemutatása
Az Anyanyelvünkért Polgári Társulás a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának anyagi támogatásával végzi a nyelvhasználati kampányát. Célunk, hogy minél több vállalkozóhoz jussunk el üzenetünkkel. Ennek érdekében a sajtóban hívjuk fel célcsoportunk figyelmét a kétnyelvűsítés előnyeire. Nyelvhasználati kampányunk elsősorban a vizuális kétnyelvűsítésre irányul, értve ez alatt azon feliratok két nyelven történő feltüntetését, amelyekkel az ügyfél a leggyakrabban kerül kapcsolatba (üzletekben, vendéglőkben előforduló feliratok, reklámok, stb.)

Kampányunk során a sajtóban meghirdetünk egy pályázatot, amellyel a már korábban kétnyelvűsített vagy a pályázat meghirdetését követően kétnyelvűsített vállalkozásokat motiváljuk. Igyekezetükért cserébe nyereményekhez juthatnak.  Ingyenes mediális felületet biztosítunk számukra szlovákiai magyar médiumokban.

Azon vállalkozásoknak is besegítünk, amelyeknél a kétnyelvűsítést leginkább az hátráltatja, hogy nem rendelkeznek megfelelő információkkal a magyar nyelv használatának lehetőségeiről. E célból tízezer, külön a vállalkozók részére készített kétnyelvű nyelvhasználati útmutatót juttatunk el hozzájuk.

Ezen kívül „természetben” is hozzájárulunk a vállalkozások kétnyelvűsítéséhez – ha csak szimbolikus mértékben is. A tizenhétezer „Beszélünk magyarul” szöveggel ellátott matrica terjesztésével szeretnénk elérni, hogy a dél-szlovákiai vállalkozások jól látható helyen hozzák ügyfeleik tudomására, hogy náluk adottak a magyar nyelvhasználat lehetőségei. Ugyancsak ez a célunk az ezer darab, azonos feliratú műanyaglapocskával, amelyeknek köszönhetően a magyar nyelvű ügyfél még az első kapcsolat létrejötte előtt értesülhet arról, hogy az adott helyen az anyanyelvén is kiszolgálják. Ezeken kívül nyolcvanezer darab olyan piktogramos matricákból álló „kezdőcsomagot” terjesztünk majd, amely pl. a dohányzás tilalmára, lépcsőre, villamos berendezésre, robbanásveszélyre, stb. figyelmeztet – szlovák és magyar nyelven. Az ilyen típusú feliratokat Dél-Szlovákia magyarlakta településein a törvény szerint egyébként is kötelező magyarul megjeleníteni.

A nyelvhasználati kampány során külön levélben szólítjuk majd meg a Dél-Szlovákiában tevékenykedő nagyobb üzletláncokat és egyéb vállalkozásokat. Őket azért részesítjük külön figyelemben, mert méretüknél fogva egyetlen – kétnyelvűsítésre vonatkozó – döntésük révén nagyszámú magyar ügyfél számára tehetik komfortosabbá a kapcsolatukat. A kétnyelvűsítést szolgáló matricákat, táblákat, útmutatót nekik is megküldjük, és bizakodva várjuk pozitív visszajelzésüket, konkrét lépéseiket. Kampányunk anyagi keretei sajnos nem teszik lehetővé, hogy teljes mértékben hozzájáruljunk a dél-szlovákiai vállalkozások kétnyelvűsítéséhez. Az általunk terjesztett anyagok csupán motivációként szolgálnak, de reméljük, az egyes vállalkozások kiegészítik majd a hozzájuk eljuttatott kezdőcsomagokat. Meggyőződésünk, hogy ez nem csak a mi őszinte örömünkre szolgál majd, hanem ezzel sokat tesznek saját ügyfeleikért is.
Anyanyelvünkért Polgári Társulás

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?