Illegális szemétlerakóhoz látogatott Fico

Szepestamásfalva |

<div>Az iglói járásbeli Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) mellett, a Létánfalvi malom (Letanovský mlyn) elnevezésű egykori romatelep helyén megkezdték az illegális szemétlerakó eltakarítását.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Erre a célra a község mintegy 85 ezer eurós támogatást kapott az Újrahasznosítási Alapból a "Szlovákia nagytakarítása" projekt keretében. A projektre összesen 10 millió eurót különített el a Környezetvédelmi Minisztérium. "A Szlovák Paradicsom a második leglátogatottabb nemzeti park Szlovákiában és kicsit bizarr, hogy éppen ennek bejáratánál kell megbirkóznunk csaknem 1500 tonna háztartási hulladékkal" - mondta Robert Fico miniszterelnök, aki személyesen látogatott el a szemétlerakóhoz a munkálatok megkezdése alkalmából.  A romatelep lakóit még 2013-ban telepítették át egy másik telepre. A viskók eltűntek, a szemét azonban maradt. Szepestamásfalva polgármestere, Zuzana Nebusová elmondta: a szemétlerakó eltakarítása után kerékpárút, parkoló és információs központ létesítését tervezik az idegenforgalom fellendítése végett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?