Így menjen korábban nyugdíjba

<p>Évek óta változatlan több szociális támogatás összege, ami a szegénységi küszöb és a létminimum szinten tartásának a következménye.</p>

Ez azonban jó hír a korengedményes nyugdíjért folyamodóknak – a jóváhagyható járandóság alsó határa továbbra is 237,80 euró. A hatályos törvény értelmében július 1-jei dátummal módosítják a létminimum összegét, a valorizáció azonban évek óta elmarad. Ha szinten tartják a szegénységi küszöböt, változatlan marad több szociális támogatás is, ami a rászorulóknak csalódást okozott – azoknak azonban kedvező, akik korengedményes nyugdíjat akarnak kérni. A járandóságra az igénylő ugyanis csak akkor szerez jogosultságot, ha – egyéb feltételek teljesítése mellett – a kiszámított összeg eléri a létminimum 1,2 százalékának megfelelő minimálnyugdíjat, ami 2013. július 1-jétől 237,80 euró. Az összeget évente júliusban vizsgálják felül, de ez 2013 júliusától nem változott, s a kiszámított összeg alsó határa idén is 237,80 euró maradt. Az idő előtti nyugdíjaztatást igénylő kérvényeket a Szociális Biztosító leggyakrabban éppen azért szokta elutasítani, mert a kiszámított összeg túl alacsony. Emiatt évente több száz kérelmet utasítanak el. Az ellátás igénylésekor az írásos kérvényt a Szociális Biztosító (SP) állandó lakhely szerinti kirendeltségében kell benyújtani. Ha az igénylő Szlovákiában nem rendelkezik állandó lakhellyel, kérvényét a biztosító központjába juttatja el. A nyugdíjat külföldre is folyósítják. A juttatásra a kérvény benyújtásának napjától jogosult. Kérelmét csak akkor hagyják jóvá, ha a kiszámított összeg eléri a fentebb említett minimális összeget, azaz a 237,80 eurót. A jóváhagyási folyamat általában két hónap, de esetenként tovább is húzódhat, a pénzt visszamenőleg is kifizetik. Akit elutasítanak, ugyanabban az évben még egyszer kérheti idő előtti nyugdíjaztatását – évente csak kétszer lehet próbálkozni. Fontos tudni, hogy a járandóság kiszámításakor a betegállományban töltött időszakot is figyelembe veszik, s mivel az ekkor folyósított táppénz kevesebb a korábbi fizetésnél, az negatív hatással van a kiszámított nyugdíj összegére, így nem biztos, hogy jóváhagyják a korengedményes nyugdíjat. Ezzel szemben azt az időszakot, amíg valaki munkanélküli-segélyt vagy az anyagi szükséghelyzetűeknek folyósítható szociális segélyt kap, nem veszik figyelembe, ekkor ugyanis az illetőnek nincs társadalombiztosítása. Gyakran előfordul, hogy azok az idősek, akik néhány évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt veszítik el az állásukat, s még nem jogosultak korengedményes nyugdíjra, úgy próbálják húzni az időt, hogy betegszabadságot kérnek. Esetenként azonban előnyösebb lehet, ha valaki beleegyezik a munkaviszony megszüntetésébe, nem húzza az időt hosszú betegszabadsággal, hanem inkább regisztráltatja magát a munkaügyi hivatalban, és munkanélküli-segélyt kér, melyet legfeljebb 6 hónapig folyósíthatnak. A korengedményes nyugdíjat csak utána érdemes kérni, hiszen a segély nincs negatív hatással a nyugdíj összegére, és a hat hónap elteltével 3 százalékkal kevesebbet vonnak le a kiszámított járandóságból. A korkedvezményes nyugdíjas a rendes nyugdíjkorhatár elérésekor nem igényel öregségi nyugdíjat, addigi juttatása ugyanis automatikusan öregségi nyugdíjjá változik, de az összeg nem módosul. A nyugdíja csak a szokásos januári valorizáláskor vagy abban az esetben emelkedik, ha időközben az öregségi nyugdíj mellett dolgozott, azaz ismét volt társadalombiztosítása, ami alapján később módosították a nyugdíj összegét. A korengedményes nyugdíj mellett nem lehet munkaviszonyt létesíteni, legfeljebb vállalkozást indíthat.  A feltételekKorengedményes nyugdíjra jogosult az anem pénztártag, aki:- legalább 15 évet ledolgozott, vagy legalább 15 évig volt nyugdíjbiztostása- legfeljebb 2 év hiányzik a nyugdíjkorhatár eléréséhez- a korengedményes nyugdíj összege maga-sabb, mint a létminimum 1,2-szerese, ami jelenleg 237,80 euró. Korengedményes nyugdíjra jogosult az a pénztártag, aki:legalább 15 évet ledolgo-zott, vagy legalább 15 évig volt nyugdíjbiztostásalegfeljebb 2 év hiányzik a nyugdíjkorhatár eléréséheza korengedményes nyug-díj összege magasabb, mint a létminimum0,6-szorosa – ami jelenleg 118,854 euró. A Szociális Biztosító válaszol 1. Igényeltem, de nem hagyták jóvá a korengedményes nyugdíjat. Pár hónap múlva újra megpróbálom kérni. Ha akkor is elutasítják a kérvényemet, nem tudom, mi lesz, mert 2017. július 13-án leszek 62 éves, és azt hallottam, hogy 2017-től emelkedni fog a nyugdíjkorhatár. Ez engem hogyan érint?Az, hogy 2017-ben mennyivel tolódik ki a nyugdíjkorhatár, legkésőbb 2016. október 31-éig kiderül. Legkésőbb eddig a határidőig meg kell jelennie a törvénytárban a munka-, szociális és családügyi minisztérium intézkedésének, amely meghatározza, hogy 2017-ben hogyan módosul a nyugdíjkorhatár. Egyelőre nem adható pontos válasz arra, hogy a változás konkrétan kit, hogyan fog érinteni. Általánosságban elmondható: 2017-től kezdve a nyugdíjkorhatár minden évben a Statisztikai Hivatal által megállapított napok számával nő, miközben e napok száma attól függ, milyen dinamikusan változik a nők és a férfiak várható átlagéletkora. Amennyiben Szlovákiában az átlagéletkor nőni fog, fokozatosan a nyugállományba vonulás ideje is kitolódik. Jelenleg csak azt lehet leszögezni, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatos módosítása az 1954. december 31. után születetteket fogja érinteni, vagyis mindazokat, akik 2016. december 31. után töltik be 62. életévüket. A nyugdíjkorhatár-számításnak ez a módszere nem vonatkozik azokra a nőkre, akikre az átmeneti időszakra való tekintettel továbbra érvényesek azok a rendelkezések, hogy a gyerekek számától függően esetükben bizonyos mértékben csökkenthető a nyugdíjkorhatár (ez a kivétel egészen az 1961. december 31-éig született nőkre vonatkozik). 2. Június végén ért véget a munkaviszonyom, 61 éves vagyok. Július 15-étől kellett volna belépni egy másik munkahelyre, sajnos, ez nem sikerült. Igényelhetem a korengedményes nyugdíjat visszamenőleg, július 1-jei dátummal?A korengedményes nyugdíjra való jogosultság leghamarabb a nyugdíjigény benyújtásának napján alakul ki. Ebből kifolyólag visszamenőleg nem lehet kérni a járandóságot. 3. Kérvényeztem a korengedményes nyugdíjat, de még nem kaptam választ. Most viszont kaptam egy munkaajánlatot. Ha jóváhagyják, elutasíthatom a nyugdíjat? Milyen okból és milyen feltételek mellett?A járandóság jóváhagyásáról szóló határozat kézhez vételétől számított 30 napon belül bármiféle indoklás nélkül visszavonható a kérvény. Erről írásban kell tájékoztatni a Szociális Biztosítót. Ez lehet saját szavakkal megfogalmazott levél, melyből nem hiányozhat az illető teljes neve, születési anyakönyvi száma, címe, sajátkezű aláírása, s nyilvánvalóvá kell válnia, hogy visszavonja eredeti kérvényét. A kérvény mellékletei: - érvényes személyazonossági igazolvány vagy útlevél- igazolás az iskolai végzettségről (érettségi bizonyítvány, oklevél stb.)- igazolás a katonai szolgálat elvégzéséről- gyermekei születési anyakönyvi kivonataa Szociális Biztosító határozata arról, hogy férje/felesége nyugdíja a család egyedüli bevétele- igazolás az összes időszakról, amikor munkanélküli-segélyt kapott, vagy egyáltalán szerepelt a nyilvántartásban- igazolás a munkaadó(k)tól, hogy mely időszakokban volt alkalmazott,mikor volt nyugdíjbiztosítása. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"240913","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"272","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A KORENGEDMÉNYES NYUGDÍJ KISZÁMÍTÁSAKovács József 2017. január 1-jén tölti be 62. életévét. Tavaly decemberben elbocsátották, s mivel olyan régióban él, ahol nagy a munkanélküliség, nem volt esélye új munkahelyet találni. Úgy döntött, megpróbálja elintézni a korengedményes nyugdíjat. Sikerrel járt, 2016. január 1-jétől folyósítják számára a járandóságot. A rendes nyugdíjkorhatár eléréséig akkor 365 nap hiányzott. Esetében az átlagos személyi bérpont értéke 1,0012 volt (ez azt jelenti, hogy a figyelembe vett időszakban a kivetési alapja megközelítőleg az átlagbér szintjén mozgott).2016. január 1-jéig 15 704 biztosítási napot szerzett, ez években kifejezve: 43,0247 év. A 2016-ra vonatkozó időszerű nyugdíjérték 10,9930 euró. A 2016. január 1-jétől járó korengedményes nyugdíj összegét a következőképpen állapították meg:kiszámolták a nyugdíj teljes összegét:1,0012 x 43,0247 x 10,9930 = 473,53809173 euró havonta.Ezt az összeget csökkentették, mivel a nyugdíjkorhatár eléréséig hiányzott 365 nap.A csökkentés mértéke: (365:30) x 0,5 = 6,08%.Mivel a 365 nem osztható maradék nélkül 30-cal – 5 nap fennmaradt – még fél százalékpontot hozzászámítanak, így a százalékos csökkentés teljes értéke 6,5 %.A korengedményes nyugdíj összege a 6,5% leszámítása és a kerekítés után  442,80 euró.A kiszámolt összeget 2016. január 1-jétől emelték 1,90 euróval, az éves valorizációnak megfelelően. Kovács József nyugdíja így 444,70 euró havonta.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?