Közélet

Így igényelhetnek hitelt a pedagógusok

Pozsony | Alig egy hét áll még a pedagógusok rendelkezésére, hogy benyújtsák hiteligényüket a Művelődéstámogató Alaphoz. Újdonság, hogy év elején is lehet kölcsönért folyamodni. Korábban csak évente egyszer, szeptember végéig lehetett próbálkozni, idén azonban már három határidő közül lehet választani. Az első február 28.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. február 22. 18:53

tanár
Illusztrációs felvétel - TASR

A Művelődéstámogató Alap (FNPV) főiskolai hallgatóknak és pedagógusoknak nyújt hitelt, és főleg az utóbbiak részéről rendszerint óriási az érdeklődés, a kereslet általában túlszárnyalja a kínálatot. Az FNPV által nyújtott hitelek egyik legnagyobb előnye az alacsony kamatláb, hátránya pedig az, hogy nem igényelhető egész évben bármikor. Korábban csak egyetlen határidő – szeptember 30. – létezett, és aki lekéste ezt a dátumot, egy évet kellett várnia, hogy ismét benyújthassa igényét. A pedagógusok ezt többször nehezményezték, míg végül az oktatásügyi minisztérium kidolgozta a vonatkozó törvény módosítását, mely egyebek mellett több határidőt vezetett be – most már évente háromszor lehet kölcsönért folyamodni: február 28-áig, június 30-áig és október 31-éig.

A törvénymódosítás nemcsak a határidők számát bővítette, hanem a kamatlábat is emelte. Azelőtt évente lefaragtak a kamatlábból: 2013-ban 4,1% volt, ami 2016-ra fokozatosan 0,89%-ra csökkent. Most viszont törvényből kifolyólag 3%, ami a 0,89%hoz képest ugyan nagy ugrás, viszont még mindig előnyösebb a bankok által nyújtott kamatlábaknál. A kereskedelmi pénzintézetek által kínált szabad felhasználású kölcsönök kamatlábai 6-7 %-nál kezdődnek.

Az oktatási tárca megerősítette az FNVP által nyújtott hitelek szociális jellegét is. Bővítették azoknak a szociális jellegű feltételeknek a körét, melyek alapján előnyben lehet részesíteni az igénylőket. Lehetővé vált, hogy ha valaki munkanélkülivé válik, vagyis amíg szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, halasztást kaphat, azaz ez idő alatt nem kell törlesztenie a hitelt. Az új feltételek értelmében a kölcsönt igényelhetik azok a főiskolai pedagógusok is, akik a kérvény benyújtásának határidejéig nem töltötték be 35. életévüket.

Az FNPV-től nemcsak a pályakezdők, hanem az összes pedagógiai alkalmazott vehet fel kölcsönt, de az iskolák nem pedagógiai alkalmazottai – például a gondnok, a könyvelő, a szakácsok, a takarítónők stb. – nem jogosultak rá.

A legkisebb egyszerre igényelhető tétel 1000 euró, a legmagasabb összeg 15 ezer euró. A tapasztalatok szerint a tanárok leggyakrabban 3–5 ezer eurót kérnek. Korábban 5000 euróig nem volt szükség kezesre, ezt az összeget 3000-re csökkentették. Vagyis jelenleg 3000 euróig nem kell kezes, és szabad felhasználású hitelről van szó. Ennél magasabb összeg esetében azonban már szükség van egy kezesre, 10 ezer felett pedig a pénzt csak meghatározott célra lehet fordítani. A pedagógushitelt többször is fel lehet venni, ám egy személy számára összesen legfeljebb 30 ezer eurót hagyhatnak jóvá, a kezdő pedagógusként felvett kölcsönt ebbe nem számolják bele.

A pedagógushitel céljából 2,4 millió eurót különítettek el az állami költségvetésből, ami 100 ezerrel több, mint az előző évben. A február 28-áig benyújtott hiteligényekre 600 ezer eurót fordítanak. A júniusban benyújtott kérvényeket ugyancsak 600 ezer euróból fogják kielégíteni, s a legnagyobb összeget, 1,2 millió eurót majd ősszel osztják szét, az október 31-éig benyújtott kérelmek alapján.

Ki jogosult pedagógushitelre? A pedagógushitelt kizárólag a pedagógiai alkalmazottak vehetik fel, az igénylő lehet: tanár, tanító, mester, nevelő, pedagógiai asszisztens, külföldi lektor, sportiskola és sportosztály edzője, korrepetitor. Pályázhatnak az iskolában dolgozó szakemberek, a pszichológusok, az iskolai logopédusok, a speciális pedagógusok, a gyógypedagógusok, a szociális pedagógusok és azok a doktoranduszok is, akik nappali tagozaton tanulnak (belső doktorandusz). Az utóbbiak diákhitelt is kérhetnek, vagyis mérlegelniük kell, mi éri meg jobban, mert csak az egyik fajtára jogosultak, a kettőt nem kombinálhatják a későbbiekben sem.

7 gyakori hiba 1. Gyakran csak a nyomtatvány első oldalát adják le, nem az egész kérvényt. 2. Nem töltik ki az egész kérvényt (hiányoznak a törvény által megkövetelt adatok – születési hely, elérhetőség – főleg a kérvény 5. részét szokták üresen hagyni). 3. A kérvényről hiányzik az igénylő aláírása. 4. A nyomtatványt az igénylők átjavítják és kiegészítik (utólag beírnak adatokat, kihúznak szöveget). 5. Hiányoznak a szükséges mellékletek (főleg a munkaadótól felejtenek el igazolást kérni arról, hogy a kérvényező házastársa is pedagógiai alkalmazott). 6. A kötelező mellékleteken kívül számos fölösleges dokumentumot csatolnak a kérvényhez (különböző okleveleket, igazolások másolatát, melyek nem függnek össze a hitel jóváhagyásával, az igénylő előnyben részesítésével). 7. Rosszul tüntetik fel a kért összeget (pl. kérik a lakásfelújítás árát, feltüntetik a teljes összeget, de nem kerekítik egész százasokra). (sza)
 

Hitel lépésről lépésre

1. Szerezzük be és töltsük ki a szükséges formanyomtatványt! Kizárólag az FNPV által kiadott űrlapokat fogadják el – letölthető az alap honlapjáról (www.fnpv. sk). Szlovákul, számítógépen vagy nyomtatott betűkkel kell kitölteni. Ne felejtsék el aláírni! Pontosan fel kell tüntetni a kért összeget és a futamidőt. A kérvényt a munkaadónak is ki kell töltenie, ő egyebek mellett megadja az igénylő havi nettó bérét. Ez az adat azért fontos, mert a havi törlesztő részlet nem haladhatja meg a nettó bér egyharmadát.

2. A nagy érdeklődés miatt sorrendet állítanak fel a kérvények beérkezési ideje szerint, miközben előnyben részesítik azokat, akik a főállásban pedagógusok, akik először igényelnek ilyen hitelt, illetve akik kezdő pedagógusnak számítanak, azaz az iskola befejezésétől legtöbb 5 év telt el. Ha valaki több helyen is tanít, és szeretné, hogy a pedagógiai munkáért végzett összes tiszteletdíját figyelembe vegyék, az összes munkaadótól igazolást kell kérnie a munkaviszonyról és a keresetéről.

3. A kitöltött nyomtatványt a szükséges mellékletekkel együtt február 28-áig kell eljuttatni az alapba, személyesen (munkanapokon 8.00–15.30 között) vagy postán. Az alap címe: Fond na podporu vzdelávania, Panenská 29, 81103 Bratislava 1.

4. Az FNPV 60 napon belül elbírálja a kérvényeket. A sikeres igénylők listáját közzéteszik az alap honlapján (www.fnpv. sk), és írásban is értesítenek, két példányban postázzák a hitelszerződés javaslatát. Az aláírt hitelszerződést a kézhezvételtől számított 30 napon belül vissza kell küldeni az alapba, különben érvénytelennek nyilvánítják.

Kötelező mellékletek:

1. a pedagógiai tevékenységet igazolása
e a munkaadó a nyomtatványon igazolja a munkaviszonyt
e az FNPV elfogad külön e célból kiállított igazolást is, mely nem lehet 30 napnál régebbi 2. a havi nettó fizetés igazolásae a munkaadó a nyomtatványon igazolja
e elfogadnak különálló igazolást is, amely nem lehet 30 napnál régebbi.

Nem kötelező mellékletek:

Ha az igénylő szeretné, hogy kérvényét előnyben részesítsék, csatolhat néhány nem kötelező dokumentumot:
1. a főiskolai oklevél másolatát, mellyel igazolja, mikor fejezte be tanulmányait – 5 évig kezdő pedagógusnak számít
2. dokumentumot, amellyel igazolja, hogy rokkantnak számít – ezt a munkaadó közvetlenül a nyomtatványon is igazolhatja, de lehet csatolni a ŤZP-igazolványt vagy a Szociális Biztosító igazolásának másolatát
3. igazolást arról, hogy az igénylőnek a házastársa is pedagógus.
 

Önnek ajánljuk
Frissítve

GALÉRIA: Előzetes letartóztatásban a gázrobbanás ügyében gyanúsított munkások

Kozák, Hyballa és az okoskodás

Kulturális veszteségeink 65.

Kalavská lemond a miniszteri posztról

A világítás alapszabályai

GALÉRIA: Így néz ki az eperjesi panelház belülről a tragédia után

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.