Igazság, forradalom, fazonigazítás

A szegfű népszerűsége az általános várakozással és a becsületes magyar emberek jogos elvárásával ellentétben ősszel még alig-alig csökkent, pedig meg lett jósolva már nyáron, hogy forró lesz az ősz, és mi tagadás, valóban sikerült is rendesen befűteni, Baló György Octáviája a megmondhatója.

Hát igen. Öreg hiba. Könnyen így járhat, aki lelkes műkedvelőként próbálkozik a politikusi karrierrel. Persze ilyen is csak itt, a posztkommunista országokban eshet meg, ahol időnként – bár kétségtelenül egyre ritkábban – még mindig becsúszik egy-egy merőben romantikus erkölcsi felhang a politikába, fejlettebb demokráciákban ez szóba sem jöhet. Szegény hajdani KISZ-fiú rendesen meg is lett vezetve, pedig talán csak akkor az egyszer mondott igazat, akkor is csak titokban, belső használatra. Mégis látható már ebből is, hogy még mindig milyen amatőr a túloldal vezéréhez képest, aki bezzeg már nagyon régen nem esik ilyen hibába. Mert ha annak időnként óhatatlanul kiszivárog is néhány nem publikus mondatfoszlánya – mint például a Tokaji borcsaták címen elhíresült eset kapcsán –, azokból véletlenül sem lehet rekonstruálni se holmi önostorozó attitűdöt, se az országos léptékű jobbító szándék kétes értékű szenvedélyét. Úgyhogy ezeknek a nyilvánosságra hozatala nem fenyeget össznemzeti felháborodással és tetemes anyagi károkkal járó felfordulással, ami kétségtelenül a politikusi felelősségtudat tanúbizonysága.

Akármekkorát hibázott is azonban a nép szolgáinak elnöke, mégis csak a megszorító intézkedéseket követő első számlák postázása után fogott meredekebb lejtmenetbe a grafikon MSZP-t jelölő vörös vonala. Igaz, azóta szépen csúsznak lefelé, és még nem is biztos, hogy egyhamar sikerül megkapaszkodniuk.

Szóval, birka egy nép. Ezeknek aztán hazudhat az ember, amenynyit csak akar, sőt, még a kiszivárgott igazság is csak az ország egyik felét borítja ki úgy istenigazában, egyetlen dolog a fontos: ne legyenek áremelések. Márpedig most lesznek. Legkevesebb egy-két évig szorosabbra lesz fogva a nadrágszíj. Később aztán majd nem is tűnik ez olyan szorosnak, tudniillik időközben az állammal szembeni elvárások feneketlen bendője is lelappad. A következő választások eredménye szempontjából azonban elsősorban mégis az lesz a döntő, a reformkonyha kitisztítja-e a pénzügyeket annyira, hogy a bölcs választópolgárt meg lehessen zabáltatni a voksolás előtt.

No de hol van az még?! Egyelőre mindkét oldalon a belső viszonyok rendezése, újjászervezése van napirenden. Az első emberek máris letettek az asztalra némi ideológiai csócsálgatnivalót: az egyik terjedelmes dolgozatot írt, a másik meg egy viszonylag hosszú beszédet mondott. Az elemzők szerint ebben a beszédben az volt a legbeszédesebb, amiről a nemzet exfőszolgája nem is beszélt. Nevezetesen hogy a másik korábban megjelent, sokat elemzett dolgozatára még csak utalás sem történt, sőt a szónok még arra sem alakított ki magának retorikai teret, hogy például hitetlen gyaurnak nevezhesse a szóban forgó dolgozat szerzőjét. Mindez sokak szerint arra utal, hogy a jobboldal első embere tavasszal újból megpróbál majd a centrum felé nyitni, már tervezteti hozzá az új zakót, állítólag még a haját is a legközepén választatja majd szét, és úgy le lesz neki nyalva, mint az ábrándos Szép Ernőnek. És hát nyilvánvalóan balra is békülékenyebb hangot kíván megütni. Csak nagy igyekezetében nehogy rossz helyen találja el.

Az azért furcsa, hogy a megszorítások gyümölcseinek látszólag gondtalan szüretelése közepette az ellenzék legbefolyásosabb, legharciasabb embere kényszerül az arcvonal kiigazítására, vagyis visszavonulásra. A másik oldal hitelének sikeres megingatását, jelentős népszerűség-csökkenését és a győztes önkormányzati választásokat követően! Igaz, a reményteljesen induló forradalom tulajdonképpen el lett vesztve. Érdektelenségbe fulladt, és csak a szélsőjobbot hozta igazán lázba – és helyzetbe. A hívek többsége elszörnyedve szemlélte az eseményeket, és egyre inkább várta a határozott elhatárolódást. A néhány száz négyzetméteren összpontosuló rengeteg varkocs, sujtás és turáni átok pedig egy idő után már csak a rekeszizmokat ingerelte. Vagyis a komoly jobbközépnek mindez inkább csak ártott.

Ennek köszönhetően aztán a baloldal vezetőjének most nincs szüksége kommunikációs fazonigazításra. Hiszen ehhez a kacagányos bohóckodáshoz meg a szélső jobbtól a szélsőbalig az egész politikai spektrumra kiterjedő, ellentmondásoktól terhes, szánalmas lavírozáshoz képest ő még mindig nyugodtabb erőnek tűnik. És kész röhej ugyan, de bölcsebbnek. Aggályok nélkül tekinthet a tisztújító közgyűlés elébe, ahol minden bizonnyal pártelnökké választják. Mindezt teljes egészében amannak köszönheti.

Amaz meg önmagának, hogy megint komplett arculatmódosításra kényszerül.

Ki tudja, hányadszor már. Ki tudja, még meddig…

Hizsnyai Zoltán