HOSTINECEK ÉS VENDÉGLŐK
Ifjú esztergomi képzőművészek tárlata
Korábban már olvashattak lapunkban arról, hogy az elmúlt nyáron tizenkettedik alkalommal táboroztak együtt az esztergomi, lendvai, párkányi, zentai és gyergyószentmiklósi fiatal képzőművészek, azaz a piktorok. A képzőművészeti és honismereti tábor és művésztelep idei témája a víz volt, és annak szerepe a naptári ünnepeken. Hogy a témaválasztás menynyire lelkesítette az alkotókedvű ifjakat, az tükröződik a József Attila Általános Iskolában kedden megnyílt, és november 25-ig megtekinthető kiállítás képeiről. A számtalan, különféle technikával készített alkotásból hatvanhármat válogattak ki a művésztelep lakói, amelyek mindegyike tanúsítja, hogy ihletettségben nem volt hiány. Egyetlen téma, százféle megközelítés. Nemezterveken felbukkan a gyermekek által megálmodott mesealak, a Vízitündér világa. Másutt, hol áramlik a víz, hol cseppekben tűnik fel a papíron, kéken, zölden, színesen. Néhol szinte hallani, ahogy lágyan csobban, máshol meg tajtékzik. Az ösztönösen megkomponált tárlat olyan, akár az örvény. Az egyik kép szemet, lelket nyugtató, kékben játszó akvarell, majd a tovasikló tekintetet, a megdöbbentő, felkavaró, barnaszénnel rajzolt fájdalom ejti rabul. A hangulat olyasféle, mintha a víz tréfálkozna a békésen szemlélődővel: tisztán fénylik, fodrozódik, majd háborog. Megfejthetetlennek tűnik, akár a fiatal tehetségek, akiknek jelenléte, személyisége tisztán érezhető a képek között. Nem véletlenül, hiszen az évről-évre viszszatérő piktorok, akár egy valódi családban, együtt növekednek, és egymástól tanulva fejlődnek. Pifkó Péterné, a fent említett iskola igazgatója, és e különleges família öszszetartója, már a következő nyár programját tervezi. Mint mondja, a téma rendhagyó, ám izgalmas lesz, és Balassa Bálintnak állít majd emléket. Elárulta, hogy színházi esemény van készülőben, melyhez a piktorok készítik majd a plakátokat, díszleteket, jelmezeket, egyszóval mindent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2005. 01.21.
Közmeghallgatás a Német Nemzetiségi Emlékházban
2005. 01.21.
Irodát nyitott a szlovák önkormányzat
2005. 01.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.