Pozsony. A középiskolák végzőseinek idén már új típusú érettségi vizsgán kell bizonyítaniuk, a rendszer főpróbáját tavaly tartotta az iskolaügy két kiválasztott kerületben. A diákoknak már csak pár napjuk van, október 15-éig kell eldönteniük, mely tárgyakból kívánnak érettségizni.
Idén új típusú érettségik a középiskolákban
A diákok választhatnak, mely tárgyból kívánnak emelt-, illetve alapszintű vizsgát tenni. A szóbelin háromtagú tantárgyi bizottságok előtt felelnek majd. Egy napon legfeljebb csak három tárgyból érettségizhetnek, így vizsgáztatásuk legalább két napon át zajlik majd. Az új rendszerben a gimnáziumok végzősei az eddigi négy helyett öt tárgyból tesznek vizsgát, kötelezően szlovák nyelv és irodalomból – a magyar iskolák tanulói a szlovák mellett magyar nyelv és irodalomból is –, egy idegen nyelvből, egy természettudományi, valamint két választható tárgyból. A szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőkben továbbra is négy tárgyból kell érettségizni: szlovák nyelv és irodalomból, idegen nyelvből, valamint szaktantárgyakból.
A belső írásbeli vizsga időpontja szlovák nyelvből és irodalomból április 11., magyar, illetve ukrán nyelv és irodalomból április 15. A külső írásbeli vizsgákat angol nyelvből április 12-én tartják. A külső és belső matematikai írásbeli időpontja április 13., a németé április 14. A belső szóbeli vizsgákra május 23-a és június 10-e közt kerül sor. Idén tovább folytatódik az új típusú érettségi vizsgák főpróbája, a diákok francia, orosz és spanyol nyelvi ismereteikről is számot adhatnak. (ervé, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.