Idén 5% alá szorítanák a munkanélküliséget

Pozsony |

Szlovákiában az elmúlt hónapban ugyan tovább csökkent az állástalanok száma, a cégek a szabad munkahelyeket azonban egyre nehezebben képesek betölteni hazai munkaerővel, a vendégmunkások száma így csak az elmúlt egy évben majd 20 ezerrel nőtt.

 

Az egy évvel korábbi 6%-ról tavaly decemberre 5,04%-ra csökkent az állástalanok aránya – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb jelentéséből. „Azon munkanélküliek száma, akik egy kedvező állásajánlat esetén képesek lennének azonnal munkába állni, decemberre 138 ezerre csökkent, ami az egy évvel korábbihoz képest csaknem 24 ezerrel kevesebb” – nyilatkozta Marián Valentovič, az ÚPSVR vezérigazgatója. A legnagyobb munkanélküliséget továbbra is a Rimaszombati járásban mérik, ahol az állástalanok aránya eléri a 16 százalékot, míg a lista másik felén levő Galgóci járásban ez csupán 1,7%. Tíz százalékot meghaladó munkanélküliséget ugyanakkor már csak 12 járásban mértek.

 

Kapcsolódó cikkünk

Ján Richter munkaügyi miniszter szerint az idei év egyik legnagyobb kihívása az lesz, hogy a munkanélküliséget 5% alá csökkentsék. „Az elmúlt év végéig a 29 éven aluliaknál és az 50 év felettieknél is csökkent az állástalanok aránya, a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában ráadásul a tartósan állás nélküliek száma is a negyedével esett vissza” – mondta Richter. Szerinte a kormány folytatni kívánja a munkapiaci akciótervek kidolgozását a legkevésbé fejlett régiók számára, ezzel párhuzamosan továbbra is azon dolgozik, hogy az EU-n kívüli országokból érkező munkavállalók integrálása szabályozott és ellenőrzött keretek között történjen.

A munkanélküliségi ráta csökkenése az anyagi szükséghelyzetben levők számát is érintette. Tavaly 72 ezren részesültek ilyen juttatásban. „Az elmúlt évben 47 ezer tartós munkanélküli kapott párhuzamosan juttatást és munkabért is. Ez a megoldás bevált, és a segítségével továbbra is arra szeretnénk ösztönözni az anyagi szükséghelyzetben levőket, hogy keressenek maguknak munkát” – tette hozzá Richter. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? A jegybank legfrissebb előrejelzése szerint az elkövetkező hónapokban tovább csökkenhet az állástalanok száma, a csökkenés üteme azonban várhatóan már nem lesz olyan dinamikus, mint az elmúlt időszakban. A jegybank elemzői ezt a csökkenő külföldi kereslettel magyarázzák. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?