Tudták Önök, hogy honfoglaló őseink még bőséggel válogathattak a különféle halfajták között? Arról hallottak-e, hogy gasztronómiai emlékeink szerint elődeink csak csukából 40 különböző ételt készítettek?
I. Esztergomi „Halászlé Ünnep”
ĺgy gondolta az ötletgazda is, Pál György, a Szabadidőközpont igazgatója, aki nem volt rest és számtalan szabadtéri programot szervezett. A szakácsokat és a falánkokat egyaránt büfével, gyermekprogramokkal, élőzenével, tánccal, tombolasorsolással és az elmaradhatatlan eredményhirdetéssel várják. No meg persze, irdatlan mennyiségű, fenséges halászlével. Lesz ilyen is, olyan is. 10-15 csapatra számítanak a szervezők, köztük szovákiai résztvevőkre is. Még nem késő benevezni! A barátokat és a családot semmi esetre sem felejtsék otthon, mi több, bírják rá őket egy kis ebéd előtti kocogásra. Hogy miért? Mert ez a nap egyúttal családi kocogó-nap is lesz. Az új Bánomi úttól rajtolhatnak, a cél pedig a Sportcsarnok. Végül ne feledjék, az élet hasonlatos a jó ételhez, vagy ha úgy tetszik a jó halászléhez. Zamatos, esetleg pikáns. A titok egyszerű: szeretni kell enni, jókat főzni, együtt lenni, és ezt lehetőleg évről-évre meg kell ismételni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.