Hrušovský bukásáról beszélne a KDH

<p>A kereszténydemokraták még nem zárták le a múlt heti elnökválasztáson elszenvedett vereséget, beszélni szeretnének arról, ki a felelős, és szeretnék megnevezni a hibákat. A KDH április negyedik tart elnökségi ülést, információk szerint ott kerülhet terítékre Hrušovský kínos szereplése.</p>

Azt azonban egyelőre nem akarják megnevezni, kinek kellene lemondania, ki vállalja a felelősséget a bukásért. Jozef Mikloško változásokat szeretne a frakcióban és az elnökségben is. De ő sem nevezi meg a felelőst, inkább úgy fogalmaz, hogy „a sikertelen jelöltnek el kell mondania, mit tesz ez után”. Mikoško elismeri, számos hibát elkövettek, és szinte csak a csodában bíztak. Pedig azok nincsenek. Szerinte a Népi Platform sem volt egy jó csoportosulás.

Mikloško egyetért azzal, hogy az eredmény arra enged következtetni, hogy az embereknek elegük van a régi, öreg politikusokból, és fiatalokat, újakat akarnak látni a napi politikában. Ez egy jelzés, amit a KHD-nak sem szabad figyelmen kívül hagyni. Radoslav Prochádzkáról az a véleménye, hogy egy ügyes politikus, de még nem érett, még amolyan posztbpubertás korban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?