Az év győztese: Andrej Kiska

<p>Ki ismerte őt pár évvel ezelőtt? Ki gondolta volna róla tavaly ilyenkor, hogy magabiztosan elveri Robert Ficót az elnökválasztáson? A politikai értelemben semmiből jött Andrej Kiska az év meglepetése és az év győztese a hazai közéletben.</p>

Az év elején még úgy tűnt, bedarálják őt a többiek. A tapasztaltabb jelöltek – Milan Kňažko vagy Radoslav Procházka. Kampánya kezdett vontatott lenni, nem hozott új témákat, kétséges volt, bejut-e a második fordulóba. Ám március 15-ig megtartotta korábbi előnyét, két héttel később pedig nagyon elverte az elnöki álmokat dédelgető Robert Ficót. A miniszterelnöknek a két forduló között már semmi sem segített – pedig még a szcientológuskártyát is bevetette.

Március 29-én nemcsak szimplán legyőzte Ficót, hanem nagyon elverte: közel 20 százalékpont volt a különbség a két jelölt között, ilyenre csak ritkán van példa. Pláne, ha a vesztes fél egyébként az ország évek óta legnépszerűbb politikusa, és a legnagyobb támogatottságú párt vezetője.

A legmegbízhatóbb

Andrej Kiskáról tavaly csak annyit tudtunk volna leírni, hogy ő is államfő szeretne lenni – mint még sokan mások. Azóta az egyik legnépszerűbb hazai politikussá vált. Jócskán javította az elnöki hivatal elődje, Ivan Gašparovič által erodált renoméját – felmérések szerint az államfő számít a leginkább megbízható közéleti szereplőnek.

Kiska megválasztása után békejobbot nyújtott ellenfelének, ám kinevezése után sem ijedt meg a kormánypárttól. Első lépéseként elutasította a parlament smeres többsége által megválasztott alkotmánybíró-jelölteket – a három megüresedett posztra hat jelöltet kapott, ám ötöt alkalmatlannak talált. A szeptemberi NATO-csúcson pedig egyértelműen hitet tett Szlovákia euroatlanti elkötelezettsége mellett.

Ősszel a referendummal kapcsolatban bosszantotta fel mindkét tábort: a népszavazás-pártiakat azzal, hogy alkotmánybírósági kontrollra küldte a kérdéseket, az ellenzőket pedig – egyébként korábban, az elnökválasztási kampányban is elmondott – véleménye kifejtésével.

Több aktivitást ígért

„Rendszerszintű társadalmi változásokat szeretnék elérni. Nem azért akarok odamenni, hogy fogadásokra járjak és külföldi politikusokkal levelezzek” – mondta lapunknak adott interjújában, még jelöltként, azt ígérve: aktív elnök lesz, aki társadalmi témákat fog felvetni, szakértői kerekasztalokat szervezni, a minisztereket raportra hívni.

Ezekből az ambiciózus ígéretekből viszont eddig szinte semmi sem látszik, Kiska az elmúlt fél évben mintha kissé elveszett volna az elnöki palotában. Csak azokban az ügyekben lépett és hallatta a hangját, amelyekben muszáj volt. Az utcát is megmozgató, késő őszi korrupciós botrány kapcsán sem szólalt meg, pedig ez a szívéhez közeli egészségügyet érintette.

Mindezeket figyelembe véve is Kiska győzelme reményt adott a jobboldalnak, egyben megmentette az országot a Smer egyeduralmától. Eddigi lépései a jogállam megerősítését szolgálták, s nem utolsósorban tíz év után elmondható, hogy olyan köztársasági elnöke van az országnak, aki miatt nem kell külföldön szégyenkezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?