Közélet

Hrnko üzent Dankónak: "Veled a párt élén vége az SNS-nek!”

Andrej Danko, az SNS elnöke sorra keresi fel a párt járási szervezeteit, de hivatalosan nem erősítette meg, hogy újra megpályázná a párt elnöki posztját. Anton Hrnko, a párt alelnöke nem zárta ki, hogy ő is harcba száll a pártelnöki székért, de mint közölte, elsősorban Radovan Balážt támogatja. Dankónak azt üzente, az SNS-nek vége, ha ő marad a pártelnök. A párt tisztújító kongresszusát szeptember 12-re tervezik.
TASR

2020. július 27. 11:15

Anton Hrnko
Anton Hrnko - TASR-felvétel

„Nem nyilatkozom, amíg nem hallgattam meg az összes járási szervezet vezetését” - mondta a TASR-nek Danko. Hozzátette, még nem sikerült beszélnie mindenkivel, de lát esélyt az összes nemzeti politikai erő együttműködésére.
 

Hrnko viszont a közösségi hálón arról írt, hogy Danko ígérgetéssel és fenyegetőzéssel próbálja megnyerni a kongresszuson résztvevő küldötteket.

„Most járja az országot (amiről négy éven át teljesen megfeledkezett), és mindenhol azt hajtogatja: okosabb lettem, én már tudom, hogyan kell csinálni, egyedül én vagyok képes újra talpra állítani a pártot” - írta Hrnko.

Szerinte Danko máris több tucatnyi embernek ígért alelnöki posztot a pártban, vagy azt, hogy az első tízben lesznek a választási listán.

„Ezek üres ígérgetések, veled a párt élén vége az SNS-nek!” - üzente Dankónak.

Hrnko ezért nem lát más kiutat, mint a pártelnök lecserélését. Azt is leszögezte, mindent megtesz, hogy Radovan Baláž legyen az új pártelnök, szerinte ő az, aki vissza tudja állítani, hogy kollektív vezetése legyen a pártnak, „hogy az SNS ismét tiszteletben tartsa a tagság véleményét és ezáltal ismét esélye legyen megszólítani a szlovák választókat”.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Európai Unió uniós zászló

Európa-szerte tiltakoznak a Minority SafePack lesöprése ellen

Népszámlálás: továbbra sincs közös magyar álláspont

Népszámlálás: továbbra sincs közös magyar álláspont

mezőgazdasors

A szélsőséges időjárás miatt aggódnak a bodrogközi és az Ung-vidéki gazdák

koronavírus könyvtár

Január 27-én kinyithatnak a könyvtárak

Ma Rainey: A blues nagyasszonya

Melankolikus ballada a rasszizmusról

MMA

MMA: McGregor vs. Poirier

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.