Hosszú idő után emelkedhetnek a képviselői fizetések

Pozsony |

<p>A képviselői fizetések rendszeres befagyasztását egy a tisztviselők juttatásait szabályozó komplex törvény válthatja fel. A parlament mai ülésén a honatyák elutasították a javaslatot, hogy a korábbi évekhez hasonlóan gyorsított eljárással fagyasszák be a képviselői fizetéseket.</p>

Bugár Béla (Híd), a parlament alelnöke nem zárta ki, hogy januárban tárgyalni fognak a képviselői fizetésekről szóló jogszabály módosításáról. A másik hidas alelnök, Andrej Hrnčiar a befagyasztás megszüntetése és az átalányköltség megadóztatása  mellett foglalt állást. Ez azt jelentené, hogy a  teljes képviselői fizetést megadóztathatnák, az átalányköltség eddig adómentes volt. Hrnčiar szerint a képviselői fizetések rendszeres befagyasztása nem jó megoldás, mert emiatt keres például kevesebbet a miniszterelnök, mint egy állami vállalat igazgatója. Hozzátette: ha azt akarjuk, hogy minőségi szakemberek legyenek a kormányban, meg kell őket fizetni.  A rendszeres befagyasztás megszüntetése és a törvénymódosítás mellett foglalt állást Tibor Bernaťák, az SNS frakcióvezetője is. Erik Tomáš (Smer) ugyan a befagyasztásra szavazott a mai ülésen, a törvénymódosítást azonban ő sem zárta ki. A smeres képviselő ugyankkor saját bevallása szerint elégedett a fizetésével. Azt, hogy a befagyasztás nélkül nagyjából 1000 euróval többet kapna, nem akarta kommentálni. Ondrej Dostál (SaS) szerint a kormánykoalíció a saját "populista csapdájában" vergődik. Szerinte olyan törvényt kell elfogadni, amely megszünteti a bérek befagyasztását, és helyette fokozatos emelést ír elő.  Az ellenzék egy része Miroslav Beblavý független képviselővel az élen már tavaly is indítványozta a képviselői fizetések befagyasztásának megszüntetését, a koalíció azonban a javaslatot elutasította. Az utóbbi években a 2011-ben meghatározott fizetést kapták a parlamenti képviselők, de nemcsak ők, hanem valamennyi közjogi méltóság is, akinek a fizetése a parlamenti képviselőkéhez kapcsolódik. Így nem számíthatott magasabb bérre a köztársasági elnök, a miniszterek, a Számvevőszék elnöke és alelnökei, az ombudsman és a Nemzetbiztonsági Hivatal elnöke sem. Kivételt képeztek a bírók és az ügyészek, az ő bérüket az Alkotmánybíróság döntése alapján nem lehetett befagyasztani. A képviselők fizetését a törvény 1961 euróban szabja meg, emellett jár nekik átalányköltség, amely a Pozsonyon kívüli képviselők esetében 1615 euró, a pozsonyiak esetében pedig 1385 euró. A parlamentben funkciót betöltő képviselők további kiegészítést kapnak. A köztársági elnök a képviselők fizetésének négyszeresére, vagyis 7844 euróra jogosult. Andrej Kiska azonban minden hónapban felosztja fizetését a rászorultak között. A kormánytag fizetése a képviselői bér 1,5-szöröse, a kormányfő ehhez még havi 746 eurót, a kormány alelnökei 497 eurót kapnak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?