Hosszú, forró nyár. Vagy mégsem?

Pozsony |

<p>Néhány héttel ezelőtt nagy port kavart Európában a francia meteorológusok előrejelzése, mely szerint az elmúlt 200 év leghidegebb nyara vár ránk. Tény, hogy június végén lehűlt a levegő, de azóta ismét meleg van. Szakértők szerint hosszú távra szóló pontos előrejelzéseket lehetetlen készíteni.</p>

Húsvétkor sűrűn havazott, július elején pedig megint ki kellett venni a szekrényből a vastagabb pulóvereket és kabátokat, mert a hőmérséklet 30 fokról 10-13 fokra csökkent, majd egy héttel később ismét tikkasztó hőséggel kellett megbirkóznunk. Ilyen extrém hőmérséklet-ingadozásnál hajlamosak vagyunk hinni olyan előrejelzéseknek, amelyek túl hideg, vagy ellenkezőleg, hihetetlenül meleg nyárról számolnak be. Lucia Uhrínová, a Szlovák Meteorológiai Intézet (SHMÚ) szakértője viszont állítja, hogy még a legmodernebb technológiák és műszerek segítségével is csak legfeljebb 7–10 napra lehet előre megjósolni az időjárást. Jelenleg tehát körülbelül e hét végéig „látunk” tisztán. Eszerint 70-80 százalékra valószínűsíthető, hogy aránylag meleg, napos időre számíthatunk, a hét második felében eső valószínű. „Mikor egy hónapra előre szóló előrejelzéseket készítünk, akkor csak nagyon leegyszerűsített információkat közölhetünk, például, hogy az adott időszak a csapadékot illetően átlagos vagy átlagon aluli lesz. De ez semmi konkrétat nem árul el arról, hogy pontosan milyen idő lesz egy adott városban vagy régióban a következő hetekben” – magyarázta Uhrínová. Főként a változékony légmozgással magyarázzák a meteorológusok, miért nem lehet 10 napnál is hosszabb időre szóló, megbízható időjárás-előrejelzést készíteni. Néhány hét alatt ugyanis olyan sok változás következhet be a légkörben, amit szinte lehetetlen megjósolni. Ha például valószínűsíthető, hogy bizonyos területen alacsony és magas légmozgás találkozik, azt már nem lehet megmondani, melyik lesz domináns az adott napon; tehát hogy esni fog-e az eső, vagy sütni fog a nap. „Az egy hónapra szóló előrejelzések valószínűsége 55-60% körül mozog. Ami a 3 hónapra szóló előrejelzéseket illeti, a helyzet még bonyolultabb. Itt ugyanis már nemcsak Európa, hanem az óceánok feletti légmozgás hatását is figyelembe kell venni, ezért szinte lehetetlen kontinensük várható időjárását ilyen hosszú távra megjósolni” – közölte lapunkkal a meteorológiai intézet szakértője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?