Hosszú államfői munka

Piliscsaba/Besztercebánya. A két államfő feladata a hosszú távú stratégiai együttműködésen dolgozni – mondta Sólyom László.

A magyar köztársasági elnök tegnap Piliscsabán Ivan Gašparovič szlovák államfővel magyar-szlovák elnöki fórumot tartott több száz egyetemi hallgató részvételével. Csütörtökön Besztercebányán tartottak előadást a köztársasági elnökök. Sólyom László kifejtette, az együttműködés akkor lehet sikeres a két ország között, ha nem áll meg taktikai, politikai gesztusoknál, hanem megteremti saját alapjait. Ilyen szükséges alap egymás megismerése, ez egyben a gyógyír mindenféle szélsőséges nézet ellen, hiszen a szélsőségek táptalaja a tények nem ismerete vagy elferdítése. Ahhoz, hogy egymás történelméről és jelen helyzetéről kölcsönösen tájékozódhassunk, megfelelő források – sajtó, könyvek, internetes portálok – is kellenek, az iskolától a médiáig – hangsúlyozta. A Besztercebányán tanuló diákok előtt a két államfő arra mutatott rá, hogy a magyar-szlovák viszonynak nincs szüksége kiegyezésre, hanem megértésre. Ami az autonómiát illeti, Sólyom szerint Szlovákiában vörös posztóként tekintenek rá, jóllehet, csupán önkormányzatiságról van szó. Gašparovič úgy véli, a szlovákiai kisebbségek 100 százalékos kulturális autonómiával rendelkeznek, a területit pedig semmi sem indokolja. A szlovák államfő Piliscsabán kifejtette: a szlovák–magyar kapcsolatoknak mély gyökereik vannak, az eredményes gazdasági együttműködés mellett problémák is adódnak. Pesszimista vélekedés szerint a történelmileg megterhelt konfrontáció még sokáig fennállhat, ám „én azt mondom, hogy okos lenne, ha az EU-n belül nem a destabilizációs intézkedések felé fordulnánk”. Annál is inkább – húzta alá –, mert a konfrontáció mindkét felet gyengíti, megterheli, destabilizálhatja egész Kelet-Európa helyzetét. (m, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?