Horgászás közben, családja társaságában csapott le a NAKA Kaliňákra

Robert Kaliňák

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) szerda reggel őrizetbe vette Robert Kaliňák volt belügyminisztert.

Kaliňákot és Robert Ficót (Smer) David Lindtner volt bíró képviseli majd a tárgyalásokon. „Örülnénk, ha az egész ügyet a Főügyészség felügyelné” – mondta Lindtner. Elmondása szerint Kaliňákot Pozsony mellett, horgászás közben, a fiai és felesége társaságában vették őrizetbe. „A fiúk nézték, ahogy elviszik az apjukat” – mondta, majd hozzátette, meggyőződése, hogy a gyanúsítás mögött politikai bosszú áll. Úgy gondolja, ha Kaliňákot kihallgatásra idézték volna, biztosan megjelent volna a rendőrségen. 

Elmondása szerint Kaliňákot nem csuklyás kommandósok, hanem körülbelül tíz rendőr vette őrizetbe, akik három autóval érkeztek a helyszínre. 

Mint mondta, az ügy sértettjei között Andrej Kiska, Daniel Lipšic és Boris Kollár szerepel. „Aligha tudnék független és pártatlan döntéshozatalt elképzelni, ha az ügy sértettjei között a különleges ügyész is szerepel” – tette hozzá.

Mint mondta, ügyfelei a gyanú szerint 2012 és 2018 között követték el a bűncselekményt, a bizonyítékok között pedig Marian Kočner Threema-üzenetei, a gyanúsítottak között pedig Norbert Bödör és Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány is szerepel.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?