Közélet

Holnaptól OTP-üzemmódban működhetnek a szálláshelyek

Pozsony | A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendeletének értelmében szerdától OTP-üzemmódban működhetnek a szállodák, a turisztikai és egyéb, rövid távú szállást nyújtó létesítmények.
author
TASR

2022. február 15. 19:00

hotel k
- TASR

Szerdától enyhül a szállodákra vonatkozó rendszer, korábban ugyanis csak OP+ rendszerben fogadhatták az vendégeket. Csak olyan vendégeket szállásolhattak el, akik a harmadik, emlékeztető oltást is megkapták, illetve a teljesen beoltottakat és azokat, akik 180 napnál nem régebben átestek a betegségen. Az olyan, teljesen beoltott és a betegségen átesett személyeket fogadhatták, akik érvényes negatív teszteredményt tudtak felmutatni.

Szerdától fogadhatják a szállók a teljesen beoltott vendégeket, azokat, akik 180 napnál nem régebben estek át a Covid-19 betegségen, valamint azokat, akik negatív PCR- vagy antigéntesztet tudnak felmutatni.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ha terítékre kerülne a választási időszak lerövidítése, akkor Jaroslav Naď lemondana a tárcavezetői tisztségéről, visszaülne a parlamentbe és az előrehozott választás ellen szavazna. A miniszter kijelentette, akár teljesen is kivonulhat a politikából. (TA

Naď: Ukrajna megkapta az első négy Zuzana 2 tarackágyút

matovič k

Ismét nagyot ment Matovič a Facebookon – nem hiszi el, kit kritizált!

kánikula k

Jövő héten visszatér a trópusi kánikula – mutatjuk, mikor tetőzik a hőség!

baleset k

Közúti baleset vagy káresemény?

tengerpart kornyezetszennyezes

Mocskos és szennyezett az olasz tengerpartok többsége

novavax

Koronavírus: hiába hatásos az új vakcina, veszteséggel gyárthatják

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.