Nagykapos. Holnap kétnapos szakmai konferencia kezdődik Nagykaposon, melynek témája a gazdaság felkészítése az európai uniós tagságra.
Nagykapos. Holnap kétnapos szakmai konferencia kezdődik Nagykaposon, melynek témája a gazdaság felkészítése az európai uniós tagságra. A nagykaposi székhelyű Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség, az Új Kézfogás Közalapítvány és a Konrád Adenauer Alapítvány által szervezett szakmai tanácskozásra vállalkozókat, üzletembereket, településvezetőket és a civil szervezetek képviselőit várják az ország különböző régióiból. A konferencián neves hazai gazdasági és pénzügyi szakemberek nyújtanak majd tájékoztatót a PHARE, SAPARD és ISPA előcsatlakozási alapok által kínált lehetőségekről és igénybevételük feltételeiről. Szó lesz Szlovákia jelenlegi pozíciójáról az integrációs folyamatban, illetve felkészültségi szintjéről – tájékoztatott Mihók Gábor, a Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség irodavezetője. Elmondása szerint a konferencián részt vesznek az építésügyi- és régiófejlesztési, közlekedési és környezetvédelmi minisztérium, illetve a Kárpátok Alapítvány, valamint a különböző ügynökségek képviselői is. „Azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevés azoknak a száma, főleg a keleti térségekben, akik elfogadható pályázatokat tudnak készíteni. Ebből következik, hogy szinte minimális az EU-támogatások iránti érdeklődés. A konferencián ezért szakértők mutatják majd be a pályázatok elkészítésének formáit, külön hangsúlyt fektetve a tartalmi és formai követelményekre” – mondta az irodavezető. A nagykaposi városháza nagytermében sorra kerülő konferenciával kapcsolatban a 056/638 2995-ös telefonon adnak közelebbi tájékoztatást az érdeklődőknek. (kat)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.