Hogy értékeli a közvélemény-kutatás megdöbbentő eredményeit?

Részben tájékozatlanságról van szó. Ahogy a Kassai Kormányprogram kihirdetésének hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen is elhangzott, az oktatásban erre a témára nem fektettek akkora hangsúlyt, amekkorát kellett volna. A fiatalabb generációnak így nem lehet elegendő vonatkozó ismerete erről a korszakról. Másrészt fiataljainkat eléggé magával rántotta a bevásárlóközpontok világa. Úgy gondolom, jó részüknek elképzelésük sincs arról, hogy a dekrétumok hogyan „illeszkednek” a szlovák és az uniós jogrendbe. Az idősebbek körében – akik esetlegesen személyes tapasztalattal is rendelkezhetnek a történtekről – talán még mindig a félelem munkál. Természetesen a félelmükhöz nagyban hozzájárulhatnak a beneši dekrétumok felvetése kapcsán a szlovák pártok éles magyarellenes kirohanásai, melyekkel tömeghisztériát keltenek, a magyar nemzetiség ellen hangolják a szlovák választópolgárokat. Valószínűleg a válaszadók többségének az az érzése, hogy a szlovák fél részéről úgysem lehet számítani bocsánatkérésre, így inkább elutasítják az egész problematikát, mintegy lezárva önmagukban.

Lehetséges ez?

Ez képtelenség, a Beneš-dekrétumokat csak a politikusok tudják lezárni. Gondoljunk a bajorországi eseményekre, a szudétanémetek találkozójára, az ott elhangzottakra. Erre fel nemrégiben szobrot állítottak Benešnek Prágában. Ezek után joggal várhatjuk, hogy Berlinben szobrot emeljenek Hitlernek. Hiszen a csehszlovákiai magyarok és a szudétanémetek háború utáni kitelepítése éppen úgy emberiség elleni bűntett, mint a holokauszt volt: módszeresen egy népcsoport felszámolására irányult. A moszkvai kommunista emigráció részéről a teljes fizikai megsemmisítésre vonatkozó elképzelések is megfogalmazódtak, ám szerencsére ezek nem valósultak meg.

A kérdésben a magyar és a szlovák fél álláspontja között szinte szakadék tátong. Egy esetleges megegyezéshez az álláspontok közeledésére lenne szükség.

Április 5-én mi is kötelezettséget vállaltunk arra, hogy mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy az oktatásban – és nemcsak a magyar iskolákban, hanem a szlovákokban is – ez a téma megkapja az őt megillető teret. Ha ez megtörténne, ez az álláspontok és nézőpontok esetleges közeledéséhez vezethetne, persze nem egy-két éven belül. Ehhez azonban az is nagyban szükségeltetik, hogy a politika is beismerje, hogy az 1945-46-os években történt igazságtalan megtorlások antidemokratikusak és az európai jogrenddel ellentétesek voltak. Ilyen jogtörténeti tehertétellel nemhogy az Európai Unió tagjaként létezni nem lehet, de még csatlakozni sem szabadott volna.

A szlovákiai magyarok hatvan százaléka szerint meg kell nyitni, át kell értékelni a beneši dekrétumok kérdését. Önnek mi a véleménye erről?

Egyértelmű, hogy a dekrétumok kérdését meg kell nyitni. Az is evidens, hogy a politikusoknak kell megnyitni, ahogy azt 1945-ben is tették. Olyan megoldásnak kell születni, mely társadalmi konszenzust is jelent. Azaz a bűnösnek be kell ismerni a bűnét, a meghurcolt nemzeti közösséget pedig kárpótolni kell. Ezt a korszakot nem lehet határozatokkal lezárni, pláne nem olyanokkal, amelyek elismerik ezeknek a borzalmaknak a jogosságát. (kcr)